Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Posztmodern világrend Korszak- vagy paradigmaváltás a nemzetközi rendszerben?
Posztmodern világrend Ugyancsak a világrendszer-szemlélet alapján bírálja Wallersteint Andre Gunder Frank, aki a felhalmozási folyamatot állítja vizsgálódásai középpontjába, és a wallersteini „félperiféria" kategóriája helyett a „hátország" használatára tesz javaslatot.43 Ennél azonban jóval messzebbre megy Wallerstein (és a más kiindulópontból, de hasonló felfogást képviselő Fernand Braudel) bírálatában. Frank ugyanis azt állítja, hogy a világgazdasági rendszer nem Nyugat-Európában alakult ki a XV. században, hanem már évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban (mintegy 5000 évvel ezelőtt) létrejött - mégpedig Ázsia vezetésével - egy világgazdasági rendszer, s Európa az 1500-as években ebbe a rendszerbe kapcsolódott be, majd vált dominánssá. Frank tehát a világgazdasági rendszer létrejöttét nem az újkorhoz és nem a kapitalizmushoz köti! A kelet-ázsiai régió látványos fejlődése komoly kihívást jelent a világrendszerelmélet számára is. Giovanni Arrighi egy sor kérdést felvető dolgozatában44 egy olyan „kapitalista világgazdaság-fogalom" iránti igényt fogalmaz meg, amely „a kapitalizmust egyszerre határozza meg a premodern és modern idők köztes alakzataként". A legdinamikusabban fejlődő régióban, Kelet-Ázsiában ugyanis „a «posztmodern« premodern jelleggel ölt testet". A sokkterápia atyjának tartott Jeffrey Sachs meglehetősen eufórikusán állapítja meg, hogy a kilencvenes évek lényegében vízválasztót jelentenek a világgazdaságban, mivel „a kilencvenes évek kapitalista forradalma" nyomán a kapitalizmus világméretű győzelmet aratott, s kialakulóban van a kapitalista világrendszer.45 Sachs állást foglal egyfajta szélesen értelmezett nyugati modell - nevezetesen a modern kapitalizmus alapintézményeinek megteremtését célzó reformok - alkalmazhatósága, sőt alkalmazásának szükségessége mellett.46 Jóllehet hangoztatja, hogy felfogása különbözik a történelem végére vonatkozó nézetektől, a kapitalizmus univerzaliz- musába vetett hite esetenként kétségkívül emlékeztet Fukuyamáéra. Mások ellentétes álláspontot képviselnek. John Gray tagadja egy egységes nyugati modell létét, és hangsúlyozza a különféle fejlődési modellek erőteljes történelmi-kulturális meghatározottságát,47 s a neoliberális elmélettel szemben egyfajta kultúraközpontú megközelítés szükségességét emeli ki. Maga Francis Fukuyama is óvatosabb már, mint korábban volt: a kapitalizmus jövőjének vizsgálata kapcsán felhívja a figyelmet a differenciált megközelítés, a kulturális sajátosságok vizsgálatának szükségességére.48 Reménytelen vállalkozás volna szűkre szabott keretek között akár csak érintőleg is tárgyalni a nemzetközi kapcsolatok, a nemzetközi politika elméleteit, olyannyira sokszínű a kép akár az elméleti irányzatokat, akár a teoretikusokat nézzük. A két világháború közötti időszakban az idealizmus volt az uralkodó irányzat, amely az igazságosság és egyenlőség értékeinek érvényesítése mellett szállt síkra, a második világháború után pedig a realizmus vált dominánssá.49 A teljesség igénye nélkül 1996. ősz-tél 15
