Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - DOKUMENTUMOK 1956-RÓL - Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: Tito és Hruscsov levélváltása 1956.december 3.-1957.január 10.
Dokumentum kijelentésére, hogy a XX. kongresszus leegyszerűsítette a sztálinizmus problémáját, mikor a rendszer egésze helyett a személyi kultusz jelenségére korlátozta bírálatát. A Tito által így kezdeményezett „rendszervita" funkciója az volt, hogy a magyar '56 tanulságainak levonása ne a keményvonalasok álláspontjának feleljen meg, hanem inkább a jugoszláv-lengyel-magyar reformvonalat erősítsék. A szovjeteket nemcsak az háborította fel, hogy Tito saját presztízsét védte, és óvatosan igyekezett elhatárolódni a szovjet intervenciótól, hanem a sztálinizmus problémájának felvetése is, amely Hruscsov számára külön kényes kérdést jelentett. A szovjet és a jugoszláv modell vitája az SZKP első titkára számára távolról sem volt időszerű, hiszen ahhoz, hogy biztos politikai hátteret tudjon a Kremlben, mindenekelőtt azt kellett bizonyítania, hogy képes rendet teremteni a birodalom perifériáján, érvényesíteni tudja a szovjet térségi politika rendíthetetlen elveit. Kádárnak kapóra jött az a segítség, amit Tito támogatása jelentett, de kínossá vált a kiéleződő szovjet-jugoszláv feszültség, különösen hogy Moszkvából árgus szemekkel figyeltek minden jelre, amely a magyar vezetésben vagy a sajtóban valami fajta „titoizmusra" utalt. A pulai beszéd súlyosan érintette a jugoszláv nagykövetségen csapdába esett Nagy Imre-csoportot, hiszen Tito „megszökésükről" beszélt. A jugoszlávok ugyan gondot fordítottak arra, hogy a látszatot megőrizve ne vonják meg támogatásukat az egyre inkább csak terhet jelentő Nagyéktól, a csoport sorsáról folyó tárgyalások során valójában inkább saját presztízsük és a tarthatatlan helyzettől való szabadulás szándéka volt a fő szempont. Elérték, hogy Kádár aláírja az általuk követelt levelet, amelyben a menedékjog megszüntetése fejében garantálta a Nagy Imre-cso- port tagjainak büntetlenségét és szabad hazatérését,11 de tudniuk kellett, hogy ez inkább csak számukra jelent biztosítékot a várható vádak ellen, mintsem Nagy és társai számára a megmenekülést. A Nagy Imre-csoport elrablását és Romániába szállítását követő jegyzékváltásokkal a jugoszláv vezetők elsőrendű szempontja a nemzetközi tekintélyük helyreállítása volt. Egyúttal még nagyobb energiát fordítottak arra, hogy minden eszközzel megpróbálják befolyásolni a magyarországi konszolidáció jellegét. A Pravda és a Borba hasábjain folyó polémia immár nyíltan a szovjet és a jugoszláv szocializmus- modell vitájaként, egyúttal a szovjet hegemonizmus vagy egyenjogú kapcsolatok alternatívájaként jelent meg.12 A jugoszláv vezetők számára a magyar kérdés kitűnő lehetőséget adott saját elképzeléseik, saját álláspontjuk kifejtésére, sőt mintegy önigazolásként próbálták felhasználni a történteket. Tito itt közölt december 3-ai levele éppen fordulóponton született, s a kibontakozó konfliktusban jól nyomon követhetően képviseli a jugoszláv álláspontot. Talán még Tito pulai beszédénél is nagyobb felzúdulást keltett Edvard Kardelj december 7-én a jugoszláv parlament két házának együttes ülésén elmondott beszéde. Kardelj már az új helyzetre reagált. December elejétől ugyanis Magyarországon 222 Külpolitika
