Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Posztmodern világrend Korszak- vagy paradigmaváltás a nemzetközi rendszerben?
Posztmodern világrend lönböztetnek a másiktól")73 részint a geertzi szemiotikái kultúrafogalmat („társadalmilag teremtett jelentésstruktúrák összessége")74 értjük. A kultúra meghatározó elemeinek az értékrendet, az értékrend gyakorlati érvényesülését biztosítani hivatott normarendet, illetve azt a szimbólum- vagy jelrendszert tartjuk, amely egyrészről biztosítja azt, hogy az adott közösség tagjai megértsék egymást, másrészről pedig az adott közösségre jellemző (és más közösségektől gyakorta számottevően eltérő) jelentéstartalommal ruház fel cselekvéseket, magatartásformákat, intézményeket stb. A kultúra az egyén identitásának meghatározó, legalapvetőbb eleme. Mindaddig, amíg nem kérdőjeleződött meg nyilvánvalóan a modernitás univer- zalizmusa, a nemzetközi rendszert egy nagyjából egységes, a tudomány, illetve a haladás „nagy elbeszélésén" alapuló beszédmód jellemezte, a kétpólusú struktúrából következően két, lényegi pontokon eltérő, ugyanakkor számos rokon vonást is felmutató nyelvvel. Természetesen már ekkor is sok, egymást nem értő nyelv létezett, csakhogy úgy tűnt - és a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulata először felerősítette ezt a vélekedést -, hogy hamarosan létrejön egy mindenki által érthető, univerzális nyelv (lásd Fukuyama történelem vége vagy Sachs kapitalizmus világméretű győzelme említett koncepcióit). Csakhogy a valós helyzet minderre rácáfolt: a multikulturalizmus mint szemléletmód elterjedése, a kulturális sokféleség, az etno- politika térhódítása és - különösen a félperiférián és a periférián - a bel- és a külpolitikával való mind szorosabb összefonódása egymást nehezen vagy egyáltalán nem értő, egymásra le nem fordítható beszédmódok, nyelvek, „mini diskurzusok" létrejöttét eredményezte. A beszédmódok, gondolkodásmódok eltéréseit, az Észak-Dél-szembenállás évtizedes, évszázados beidegződéseit jól illusztrálja, mennyire különbözőképpen lehet értelmezni bizonyos kijelentéseket. Huntington már idézett téziseinek van egy pozitív olvasata, amely szerint igaza van, amikor a civilizációs-kulturális identitások növekvő szerepét hangsúlyozza, hiszen a világ plurális, s az eltérő gazdasági modellek hátterében is ott húzódnak a civilizációs-kulturális sajátosságok, egy „univerzális modell" pedig katasztrófához vezetne.75 Mások ezzel szemben úgy vélik, Huntington a Nyugat hidegháború utáni új ellenségképét vázolja fel - tudni illik a szocialista országok helyett a világ nem nyugati része -, amellyel az a célja, hogy a nyugati hegemónia biztosítása érdekében a nem-Nyugatot úgy állítsa be, mint a Nyugat ellenségét, a nyugati értékek (demokrácia, emberi jogok, egyenlőség, szabadság) elutasítóját.76 Nem véletlenül húzza alá Huntington a „West-Rest"-különbséget, illetve szembenállást. Nem véletlenül állítja Gunder Frank, hogy „a Kelet és Nyugat látványos konfliktusainak nagy része mindig jótékonyan elfedte a mélyben húzódó Észak/ Nyugat-Dél-konfliktust. Most azonban nincs más választás; az Észak-Dél-viszály- nak napfényre kell kerülnie."77 Nem véletlenül jelenti ki Wallerstein, hogy „az 1996. ősz-tél 21
