Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Posztmodern világrend Korszak- vagy paradigmaváltás a nemzetközi rendszerben?
Posztmodern világrend hivatkoznak kiemelkedő filozófusok (Kant, Hegel, Nietzsche, Wittgenstein stb.) téziseire. Az is nyilvánvaló, hogy az egyik legfontosabb - dolgozatunk témája szempontjából is meghatározó - alapkérdésben, az egyetemesség-különbözőség vitájában, a modern-posztmodern szembenállásban, a modernitás univerzalitásának megítélésében, egyáltalán: a fejlődés, haladás értelmezésében szükségszerű a filozófia eredményeinek felhasználása. De ad-e egyértelmű támpontot a mai filozófia? E kérdés általánosságban nehezen megválaszolható, hiszen nyilvánvalóan függ a kérdést feltevő szubjektumtól, attól, mennyire fogadja el az esetlegességet, avagy mennyire keresi az univerzálékat, s a szabadságot „felismert szükségszerűségnek" avagy - Korty metaforájával - „felismert esetlegességnek"58 tartja. Most csupán a témánk szempontjából fontos modern-posztmodern problematikában villantunk fel néhány markánsan különböző álláspontot. Habermas - jóllehet felhívja a figyelmet a modernitás válságjelenségeire - védelmébe veszi a „modernség offenzív önértelmezését" a „posztmodern kétkedőkkel szemben".59 Síkra száll az univerzalisztikus filozófia mellett, s az objektív és az abszolút szellem egységében véli megtalálni az identitás problematikájának (tudni illik az Én univerzalisztikus identitása és az állam partikuláris identitása közötti feszültség) megoldását. Elveti azokat a nézeteket, amelyek szerint egy posztmodem kor vette volna kezdetét. Lyotard Habermas konszenzusra vonatkozó teóriáját az „emancipációs elbeszélésen" alapulónak, vagyis tulajdonképpen egy újabb „nagy elbeszélésnek" tartja.60 Szerinte „az emancipáció egyetemes horizontja eltűnőben van", és helyét a „helyi legitimitások" veszik át.61 Rorty lényegében köztes álláspontot foglal el a modern-posztmodern vitában. Jóllehet - mint írja - akaratától függetlenül egyszer csak a posztmodern kategóriába sorolva találta magát,62 bár maga is úgy véli, hogy „nincsenek soha meg nem ingó pillérek", a posztmodernizmust olyan emberek találták ki, akik nem tudtak mozgalom nélkül élni. A mozgalmak helyett viszont inkább kampányokra van szükség, s a transzcendentális kérdések helyett inkább pragmatikus kérdésekkel kell foglalkozni.63 Dezintegrálódds és deetatizálódás Ha ismét feltesszük a kérdést: a nemzetközi rendszer szintjén véget ért-e valami (egy korszak?), és elkezdődött-e valami új, a helyes válaszhoz szélesebb dimenziókban kell gondolkodni, és nem csupán a világpolitikai szféra vizsgálata alapján (tudni illik a bipolaritás megszűnése) vonni le a következtetést. A kétpólusú régi világrend széthullása felerősített csupán egy folyamatot, mégpedig a modernitás racionálisan megalapozott rendjének az erózióját, azét a rendét, amely az evolúciót, a fejlődést, a világ megismerhetőségét, a tudomány mindenhatóságát, az univerzalizmust hirdette. Válságba került a modernitás racionalizmuson alapuló rendje. Úgy is fogalmazhatunk: eljutottunk a modernitás végső - posztmodern - szakaszába. Sajátos 2 996. ősz-tél 17
