Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Posztmodern világrend Korszak- vagy paradigmaváltás a nemzetközi rendszerben?
Rostovrímji Zsolt né válik. (...) A társadalmi rendszerek kutatását illetően nem valamiféle multidiszciplináris megközelítésre, hanem unidiszciplinárisra van szükség."21 De egyáltalán: van-e értelme odafigyelni más diszciplínákra, amikor egy-egy tudományterületen belül is az elméletek olyan kavalkádjával, egymásnak olyannyira ellentmondó következtetésekkel találkozhatunk, hogy gyakorta még a területtel behatóan foglalkozó is alig képes eligazodni közöttük. Szinte nincs olyan elméleti irányzat, amellyel szemben ne állna egy, alapvető téziseit bíráló másik. Realizmus, liberalizmus, strukturalizmus, funkcionalizmus, institucionalizmus (stb.), illetve ezek neo változatai valamennyi diszciplínában megtalálhatók. Reneszánszát éli az elméletkritika s a „kritika kritikája". Mindez jelzi részint a jövővel (és persze a jelennel) kapcsolatos teljes bizonytalanságot, részint a teoretikusok körében is a tudomány mindenhatóságával szemben megfogalmazódó növekvő szkepszist. Tartja-e még egyáltalán megkülönböztetett szerepét a tudomány, avagy - Richard Rorty szavaival - „a tudomány többé már nem a legérdekesebb, legígéretesebb vagy legizgalmasabb területe a kultúrának".22 Mielőtt a konkrét területeket vizsgáló elméletekre rátérnénk, témánk szempontjából talán a legjelentősebb két, deklaráltan a teljességre törekvő, holisztikus igénnyel fellépő teoretikus valóban korszakos jelentőségű tevékenységét említjük. Sajátos módon mindketten (talán nem véletlenül) a civilizációk és kultúrák kérdéskörét, illetve a történelmet állították vizsgálódásaik fókuszába. Oswald Spengler „a világtörténelem morfológiájának, a világnak mint történelemnek" a megértésével, s ennek „saját személyisége általi szimbolikus megjelenítésével" próbálkozott.23 Spengler úgy véli, semmilyen probléma nem érthető meg akkor, „ha a vizsgálódás körébe nem vonjuk bele a lét valamennyi nagy problémáját teljes terjedelmükben". A történelem egyetlen részterülete sem tárható fel, „ha előtte nem derítjük fel a történelem titkát, pontosabban a magasabb értelemben vett emberiségnek mint egy szabályos struktúrának a szerves egységét".24 Arnold Toynbee szerint pedig „az emberi dolgok csak akkor érthetők, ha egészükben látjuk őket. (...) Célom az volt, hogy az ember dolgait egységes egészként, nem pedig úgynevezett »diszciplínákra« bontva tanulmányozzam. (...) Abban hiszek, hogy az egy világhoz közeledünk, és hiszem, hogy a huszonegyedik században újra egységes egész lesz az emberi élet minden cselekvése."25 Spengler és Toynbee evolucionista, univerzalista szemléletét, civilizációk keletkezésére, virágzására, hanyatlására és bukására, a történelmi fejlődés törvényszerűségeire vonatkozó elméletét sokan bírálták. Kari Popper „historicizmusnak" nevezi, és kemény kritika tárgyává teszi az „olyan társadalomtudományi megközelítést, amely felteszi, hogy az alapvető cél a történelmi előrejelzés, és e cél elérhető, ha feltárjuk azokat a »ritmusokat« vagy »mintázatokat«, »törvényeket« vagy »trendeket«, amelyek a történelmi evolúció mélyében sejlenek".26 Mancur Olson „az említett tör22 Külpolitika
