Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Vogel Sándor: A kétoldalú kisebbségvédelmi jogeszközök rendszere
Vogel Sándor döntő mértékben függ a másik szerződő fél politikai akaratától, amelyet nagy mértékben befolyásol az illető ország belpolitikai helyzete, történelmi tradíciói, az esetleges területféltő fóbia megléte és foka, a nemzetállam-koncepció érvényesülésének erőssége, az ország integrációs törekvései, geopolitikai helyzete, a területén élő kisebbségekkel szemben tanúsított szándékai, külpolitikájának hosszú távú stratégiai céljai és társadalma által tanúsított toleranciájának vagy intoleranciájának mértéke. A magyar kormányok arra törekedtek, hogy a kétoldalú szerződésekbe belefoglalják és kötelező belső jogi norma szintjére emeljék a nemzetközi kisebbségvédelmi jogeszközöket, esetenként pedig - ha erre mód volt - túllépjék azokat, lehetővé tegyék a pozitív d iszkrim iná- dó alkalmazását, előrelépjenek a kollektív dimenzió irányába, támogassák a magyar kisebbségek autonómiatörekvéseit, biztosítsák a kisebbségek által lakott területek etnikai arányainak megváltoztathatatlanságát és kizárjanak bármely jogkorlátozó értelmezést. Külön probléma a kisebbségvédelemben a kölcsönösség elve, főleg annak negatív gyakorlata. Ennek értelmében némely szomszédos államban arra való hivatkozással próbálják csökkenteni a magyar kisebbségek jogait, hogy Magyarország - miként állítják - a határain belül élő kisebbségeknek nem biztosítja ugyanazokat a jogokat, amelyekkel a határon túli magyar kisebbségek rendelkeznek. A magyar kisebbségpolitika a kölcsönösség elvének e negativ, jogkorlátozó szándékú gyakorlatát két szempontból is elfogadhatatlannak tekinti. Egyrészt a jogállamiság lényege, hogy az egyetemes emberi jogok részének tekintett kisebbségi jogoknak az állam belső jogrendjéből kell következnie és nem lehet azokat egy másik állam kisebbségeinek - ráadásul hamisan beállított - helyzetére való hivatkozással korlátozni. Ez a felfogás vagy gyakorlat ellentétben áll az emberi jogok egyetemes és oszthatatlan jellegével, a jogállamiság alapelveivel. Másrészt a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyar kisebbségek helyzete között lényeges eltérések vannak demográfiai súlyuk, településrendjük, nemzeti hagyományaik, identitástudatuk szintjének tekintetében. Azoknak az igényeknek a megállapítása pedig, amelyek teljesítése által egy kisebbség biztosítva érzi identitásának megőrzését és továbbfejlesztését, minden esetben a kisebbség és nem az állam feladata. Éppen ezért lehet a magyar kisebbségpolitika egyik alapelve az, hogy a határon túli magyar közösségek véleményének meghallgatása nélkül nem köt rájuk vonatkozó szerződéseket. E tényezőkből következik, hogy a Magyarország által megkötött szerződésekben a kisebbségi jogok különböző szintjét sikerült biztosítani. Vannak egyezmények, amelyek túllépik az úgynevezett „európai minimális szintet" (ilyen a magyar-szlovén és magyar-horvát egyezmény), és van olyan szomszédos állam, amellyel nem sikerült megegyezésre jutni (Románia). A következőkben röviden bemutatjuk a kétoldalú egyezmények lényeges cikkelyeit és szembeállítjuk egymással a két leginkább eltérő és egymástól távol álló szlovén és román kisebbségpolitikai felfogást. A „Nyilatkozat a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén" „történelmileg területükön élő nemzeti kisebbségekről" beszél, a nemzeti kisebbségek jogait az egyetemes 28 Külpolitika
