Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - BUDAPEST: KELLÜNK-E NEKIK? - Valki László: A NATO keleti politikájának alakulása
A NATO keleti politikájának alakulása közép-európai országok felvétele. így már az 1994. januári észak-atlanti tanácsülés előtt világos volt, hogy felvételre nem kerülhet sor. Mindazonáltal a kiadott kommüniké szövegébe az utolsó pillanatban bekerült egy mondat, amely ezzel kapcsolatban egy semmire nem kötelező formulát tartalmazott: „Megerősítjük, hogy a Szövetség ... nyitott marad más európai államok felvétele tekintetében; ... üdvözölnénk a NATO kiterjesztését egy evolúciós folyamat keretében, amely magában foglalná a tőlünk keletre fekvő demokratikus államokat, figyelembe véve az Európa egészében végbemenő politikai és biztonsági folyamatokat."42 Az evolúció nyilvánvalóan hosszú időt tételezett fel és azt, hogy a NATO — saját érdekeire tekintettel — gondosan megválogatná a felveendő néhány államot. Mint látható, a Tanács nem határozott meg semmilyen időpontot a kibővítés tekintetében és egyértelműen függővé tette azt a kontinens más részein — nyilvánvalóan a volt Szovjetunió területén — zajló eseményektől. Az Észak-atlanti Tanács ugyanakkor meghirdette a békepartnerség programját, amely bizonyos lehetőséget teremtett az érdekelt államok és a NATO közötti kapcsolatok szélesítésére.43 A program elvileg a NACC keretében kialakult együttműködés részét képezte, gyakorlatilag azonban messze rúiment azon. A NATO mindenekelőtt kötelezettséget vállait arra, hogy „...tanácskozásokat fog folytatni minden olyan [a programban részt vevő] állammal, amelynek megítélése szerint területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát közvetlen veszély fenyegeti". Ez a kötelezettségvállalás fontos új elem volt, tekintettel arra, hogy eddig bármilyen tanácskozásra csak a felek kölcsönös egyetértése, azaz a NATO előzetes beleegyezése esetén kerülhetett sor. Természetesen a NACC keretében is meg lehet ma vitatni hasonló kérdéseket, ez a keret azonban — mint említettem — a legkevésbé sem alkalmas az érintett államok alapvető nemzetbiztonsági érdekeit érintő problémák megoldására. A programban részt vevő államok maguk határozhatják meg, hogy mikor kérik a NATO illetékes szervének összehívását. A dokumentum ugyanakkor nyitva hagyja azt a kérdést, mely szervről lehet ilyenkor szó, holott nem közömbös, hogy ilyen kérés esetén maga az Észak-atlanti Tanács vagy valamilyen alacsonyabb szintű szerv vitatja meg az érintett állam előterjesztését. Figyelmet érdemel egyébként, hogy az idézett megfogalmazás szinte szó szerint megegyezik a NATO alapokmányának, a Washingtoni Szerződés 4. cikkében foglalt, a tagállamok egymás közötti viszonyára érvényes kötelezettségvállalással44 A kommüniké, illetve az ahhoz csatolt „keretdokumentum"45 a továbbiakban lehetőséget teremt arra, hogy: — a részt vevő államok képviseletet létesítsenek a brüsszeli NATO-központban, valamint Monsban, a Szövetséges Hatalmak Európai Főhadiszállásán (SHAPE).46 — 1994-től közös gyakorlatokat tartsanak a békefenntartó és egyéb humanitárius műveleteket folytató alakulatok kiképzése céljából, — hozzáférhessenek olyan technikai adatokhoz, amelyek a közös gyakorlatok végrehajtása alkalmával szükségessé válnak (ezzel az ún. „interoperabilitást" kívánták biztosítani). 1995. tavasz 75
