Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - BUDAPEST: KELLÜNK-E NEKIK? - Valki László: A NATO keleti politikájának alakulása
Vnlki László lenleg nem kompatibilisek a NATO erőivel, következésképpen mindkét oldalon komoly változtatásokra lenne szükség. Ezek jelentős anyagi ráfordításokat igényelnének mindkét — de természetesen elsősorban a keleti — oldalon, amire a fedezet itt is, ott is hiányzik. Tovább bonyolítaná a helyzetet, hogy NATO-csapatok közép-kelet-európai állomásoztatása nem lenne összeegyeztethető az európai hagyományos fegyveres erőkről kötött szerződéssel. Ezt tehát módosítani kellene, ami valamennyi részes állam egyetértését követelné meg. Ami pedig a döntéshozatalt, illetve a haderők irányítását illeti, nyilvánvaló, hogy a döntéshozók számának növelése csökkentené a döntéshozatal gyorsaságát és hatékonyságát. Emellett magától értetődően gondokat okozna az is, hogy olyan nemzeti haderőket kellene integrálni a NATO-ba, amelyek több évtizeden keresztül más katonai kultúrában nevelkedtek. 3. Ha mégis csatlakozásra kerülne sor, valószínűleg nem lehetne felvenni valamennyi jelentkező országot, s a visegrádiak közül is csupán Magyarország, Csehország és Lengyelország jöhetne számításba.38 Ez óhatatlanul ellentéteket váltana ki a belépők és a kíviilmaradottak között. Ez nem lehet célja a NATO-nak. Román és szlovák részről egyébként máris elhangzottak erre utaló nyilatkozatok. 4. Részben az előzőekből is következik, hogy a felvétel nem járulna hozza az észak- atlanti térség biztonságához, holott a washingtoni szerződés 10. cikke ezt éppen a felvétel előfeltételének tekinti. Sokak véleménye szerint a közép-kelet-európai államok csatlakozása a kockázatokat növelné, új konfliktus-forrásokat teremtve a NATO számára, amelyekre annak a legkevésbé sincs szüksége. A Szövetség igen nehéz helyzetbe kerülne, ha a felvett országok között — vagy részvételükkel — olyan konfliktus bontakozna ki, amely fegyveres összecsapások veszélyével fenyegetne. Brüsszel számára aligha lenne szerencsés, ha neki kellene beavatkoznia például két közép-kelet-európai ország között kialakult etnikai vitába. A nyugati szakértők jó része az 1989—90-es változások óta folytonosan amiatt aggódik, hogy az — egyébként kétségtelenül meglévő — etnikai, vallási, politikai ellentétek előbb-utóbb fegyveres összeütközések formáját öltik.39 (Más szakértők egyébként ebből a kiindulópontból éppen ellenkező következtetést vonnak le: feltételezik, hogy a NATO-tagság hozzájárulna az említett konfliktusok békés úton történő megoldásához, s a térség országai demokratizálódásának felgyorsításához.40 Vannak, akik ezzel kapcsolatban a görög—török ellentétek „kordában tartására", mások Nyugat-Németország demokratizálására emlékeztetnek és hozzáteszik, hogy a kibővítés stabilizálná a régiót, s ezáltal növelné az észak-atlanti térség biztonságát is.) 5. Nincs értelme olyan szervezeti keretek kialakításának, amelyek intézményesítenek egy történelmileg kialakult politikai-társadalmi törésvonalat a kontinens keleti és nyugati fele között, tovább mélyítve azt.41 Más kérdés, hogy a „régi", még a hidegháború idején keletkezett törésvonal még így is fennmaradt. Ennek intézményesített voltát azonban csak a NATO felszámolásával lehetne megszüntetni, amit viszont sem a szervezet tagjai, sem pedig a közép-európai országok nem kívánnak. A belépni szándékozók nem tudtak olyan érveket megfogalmazni, amelyek meggyőzték volna a nyugati hatalmakat arról, hogy valójában nekik is érdekükben áll a 74 Külpolitika
