Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Tolnay László: Növekvő "euroszkepticizmusunk" forrásai
Tolrniy László rülmény, hogy az érintett két ország integrációja a jelek szerint lassabban valósul meg, mint Magyarország esetében, és ebben Románia, illetve Szlovákia — bár eltérő okokból — ellenérdekelt, bonyolulttá teszi a kérdés rendezését. Románia már több alkalommal is kifejezésre juttatta, hogy érdekeivel ellentétes a magyar csatlakozás előnyben részesítése a nyugati integrációs intézmények részéről. A román hivatalos körök álláspontja szerint ez nemcsak Romániára, hanem az egész térségre nézve destabilizáló hatást váltana ki. A román diplomácia két területen is megkísérelte a magyar csatlakozás ütemének befolyásolását. Egyrészt igyekezett Magyarországra hárítani a felelősséget a magyar kisebbségekkel kapcsolatos feszültségek kialakulásáért, a magyar—román alapszerződés létrejöttének elmaradásáért, másrészt arra törekedett, hogy nyugati partnerei fogadják el az egyidejű felvétel koncepcióját. Az a törekvés azonban, hogy a román diplomácia Magyarországra hárítsa a felelősséget a két ország közötti viszony alakulásáért, a magyar—szlovák alapszerződés aláírását követően elvesztette hitelét. A kialakult helyzet ellensúlyozását célzó, a román—magyar történelmi megbékélést szorgalmazó bukaresti kezdeményezés sem váltotta ki a várt hatást a nyugati politikai körökben. Nem sikerült az alapszerződés létrejöttének elmaradását a megbékélési kezdeményezéssel sem ellensúlyozni. A másik román elképzelést, az egyidejű felvétel koncepciójának érvényesülését viszont a NATO múlt év szeptember végén ismertté vált kibővítési tanulmánya tette időszerűtlenné. Világossá vált, hogy a kibővítést a NATO kizárólag egyedi elbírálás alapján kívánja végrehajtani. Csökkent tehát annak az esélye, hogy teljesül a román óhaj, amely szerint a térség stabilitása érdekében a magyar—román felvételt azonos időpontban kellene végrehajtani. Emellett az EU-integrációra való román felkészültség hiányosságai sem kedveznek Bukarestnek. A NATO-tanulmány ugyanis említést tesz bizonyos „EU-alkalmasságról" is a csatlakozás feltételei kapcsán. A bukaresti vezetés az utóbbi időben mintha felismerte volna a változás szükségességét. A közelmúlt politikai eseményei — például az Iliescu washingtoni látogatását követő események — azt látszanak erősíteni, hogy Románia kezdi komolyabban venni a Nyugatról érkező figyelmeztetéseket. Formailag szakított a nacionalizmusa és antiszemitizmusa miatt hírhedtté vált szélsőséges koalíciós partnerével, a Nagy-Románia Párttal, nyugdíjba küldte a hadsereg kommunista nosztalgiájáról és nacionalizmusáról ismert tábornoki karának tekintélyes részét, és a román parlament újra tárgyalta a büntető törvénykönyvnek a sajtószabadságot sértő kitételeit. Bár ez kétségtelenül elmozdulást jelez a román belpolitika korábbi gyakorlatához képest, annak a jele azonban nem látszik, hogy ez a változás a romániai nemzeti kisebbségekkel összefüggő politikájára is kiterjedne. Továbbra is jól érzé252 Külpolitika
