Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
A NATO-kibővítés kérdőjelei gek ettől függetlenül bármely szervezet bármilyen irányú kibővítésével kapcsolatban felmerülhetnek. Nem valószínű azonban, hogy három-négy új állam felvétele súlyos problémákat okozna egy 16 tagú szervezet döntéshozatali eljárásában. Mindenekelőtt azért, mert a NATO alapvető, stratégiai határozatait egyhangúlag hozzák ugyan, de — mint említettem — minden tagállam végül is maga dönti el, hogy milyen mértékben vesz részt valamilyen közös akcióban. Miért akadályoznák az újonnan belépő államok a többiek elhatározását egy boszniai jellegű béketeremtő fellépésben? Mint a Voigt-jelentés is megállapítja, a NATO egyértelműen a rugalmas megoldások irányában fejlődik. Erre mutat azoknak az akcióknak a lebonyolítása, amelyekben csak a tagállamok szűkebb köre vesz részt.55 Más, nem stratégiai jellegű határozatok meghozatalánál keletkező problémák pedig az együttműködés során folyamatosan kiküszöbölhetők. Ennél komolyan problémára utal Uwe Nerlich, aki szerint a kibővítés során a NATO-nak elkerülhetetlenül napirendre kellene tűznie más megoldatlan kérdéseket is. Például azt, hogy milyen politikát alakítson ki a szövetség a közte és Oroszország között elhelyezkedő államokkal szemben, miként lehetne megteremteni a NATO és az Európai Unió biztonságpolitikája közti összhangot s hogyan lehetne összeegyeztetni az Egyesült Államok egyre önállóbb (unilateralist) politikáját az Európai Unió mindinkább multilaterális, azaz integrációs politikájával.56 Ezeknek a kérdéseknek a megoldása valóban nem könnyű, de azt hiszem, a kibővítéstől teljesen függetlenül is döntést igényelnek. Egy másik ellenérv voltaképpen a kibővítés mellett felhozott érvek egyikének fordítottja. Eszerint Közép- és Kelet-Európábán ma még annyira instabil a helyzet, oly sok a bizonytalanság, hogy korai lenne még a térség államainak felvétele. Magyarországon és Lengyelországban az egykori kommunista párt utódpártja vezető szerepet játszik a hatalomra jutott koalícióban és Szlovákiában is számos politikus kötődött az előző rendszerhez. Ilyen körülmények között pedig még ma is vissza lehetne fordítani az ottani politikai reformfolyamatokat.57 Az említett országokban 1989 óta bekövetkezett fejlemények azonban nem igazolják ezt a feltételezést. Minden jel arra mutat, hogy a fejlődés az egész kelet-európai térségben visszafordíthatatlanná vált. Azok — állapítja meg helyesen Christopher Royen —, akik „a kommunisták hatalomba való visszatérésének" lehetőségét emlegetik, „vagy az információknak, vagy a differenciálási képességeknek a hiányában szenvednek, vagy egyszerűen nem tudnak előítéleteiktől szabadulni".58 Valóban, az úgynevezett utódpártok egyértelműen szociáldemokrata politikát folytatnak, tevékenységükben nem vettek és ma sem vesznek részt olyan politikai erők, amelyek a visszarendeződésben lennének érdekeltek. A demokrácia szintje és a politikai fejlődés kiegyensúlyozottsága ugyan nem minden országban egyforma, de sehol sem történt még kísérlet a fennálló rend alkotmányellenes megváltoztatására. Magyarországon az 1995. ősz—tél 115
