Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
A NATO-kibővítés kérdőjelei zása. Uwe Nerlich szerint „az 1991-es római csúcstalálkozó óta a NATO reformja az átmeneti adaptációra korlátozódott, anélkül, hogy meghatározták volna a szervezet jövőbeni politikai és stratégiai céljait".35 Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy egyetlen nyugati politikus vagy szakértő sem fejtette még ki részletesebben, miért is van nekik szükségük a közép- és kelet-európai államok felvételére. Úgy tesznek, mintha indokolást nem kívánó evidenciáról lenne szó, holott a kibővítés a szövetség történetének egyik legnagyobb jelenőségű döntése lenne. Sajátos módon azok a dokumentumok vagy hivatalos nyilatkozatok sem tartalmaznak részletes választ, amelyek egyébként a kibővítés mellett szállnak síkra. Az 1995-ös NATO-tanulmány például — miközben viszonylag részletesen beszél arról, hogy a kibővítés milyen előnyökkel járna Közép- és Kelet-Európa számára — a nyugati érdekeket mindössze két közhelyes mondattal intézi el: „A hidegháború végével egyedülálló lehetőség keletkezett egy jobb biztonsági architektúra kiépítésére az egész euro-atlanti térségben. ... A [kibővítés] újabb lépés lesz a szövetség alapvető céljának, az egész euro-atlanti régió biztonságának és stabilitásának a növelése érdekében."36 „Alapvető német érdek — állapította meg Volker Rühe nemzetvédelmi miniszter —, hogy a stabilitás és az instabilitás, a gazdagság és a szegénység határai ne essenek egybe a NATO, valamint az Európai Unió, és így Németország keleti határaival."37 Az Észak-atlanti Tanács számára készített Voigt-jelentés szerint „a biztonság kiterjesztése keleti irányban most igen fontos (ha nem a legfontosabb) feladata a NATO-nak. ... A szövetség a magáévá tenné és kezelné a ... közép- és kelet-európai instabilitást [okozó tényezőket] és nem várná meg azok elkerülhetetlen megjelenését a jelenlegi NATO-térségben".3S Hasonló következtetésre jut Roman Herzog német államfő is: „Ha nem stabilizáljuk Kelet- Európát, akkor Kelet-Európa fog destabilizálni bennünket"39 — állapította meg. A szakértők ennél valamivel hosszabban fogalmaznak, de nem mondanak lényegesen többet. James Morrison például kifejti, hogy a kibővítés növelné a nyugati biztonságot, mert megakadályozná Közép- és Kelet-Európábán a nemzeti (nacionalista) védelmi politikák kifejlesztését, elejét venné egy biztonságpolitikai vákuum létrejöttének és csökkentené egy újabb kelet—nyugati konfrontáció veszélyét.40 A szerző egyetértőleg idézi Lugar szenátort, aki szerint az Egyesült Államok „nem engedheti meg Európának, hogy e században harmadik alkalommal is felfordulást teremtsen [a kontinensen]."41 Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a NATO kiterjesztése hozzájárulna magának a szervezetnek az életben tartásához is. A kelet—nyugati szembenállás megszűnte óta a szervezet veszélybe került, mivel elvesztette tulajdonképpeni fő funkcióját, a szovjet birodalmi terjeszkedés feltartóztatását. A kiterjesztés voltaképpen új életet lehelne a NATO-ba. Brzezinski szerint a NATO „hosszú távú terveinek hiánya Európában megfoszthatja [a szervezetet] történelmi létalapjától. ... A 1995. ősz—tél 111
