Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)

1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)

A NATO-kibóvítés kérdőjelei

ságát, következésképpen képes bármilyen agresszív cselekmény megelőzésére is. A NATO jelenleg érvényes stratégiai koncepciója helyesen állapítja meg, hogy a nemzetközi kapcsolatok megváltozott rendszerében a biztonságra már nem a „tagállamok területe ellen végrehajtott, előre megfontolt agresszió" jelenthet veszélyt, hanem az az „instabilitás", amely Közép- és Kelet-Európa „súlyos gazdasági, társadalmi és politikai nehézségeiből" származik. Ez utóbbi ugyanis olyan kiszámíthatatlan társadalmi-politikai folyamatokat indíthatna el, amelyek az egész térségre kiterjedve akár fegyveres konfliktusokhoz is vezethetnének, és azokba persze — állapítja meg a koncepció — külső hatalmak is beavatkozhatnának.24 Nos, a kibővítés után már nehezen lenne elképzelhető, hogy az új tagállamok részesévé váljanak egy fegyveres konfliktusnak, hiszen olyan erő állna mögöttük, amely bármely külső államot elrettentene fegyeres eszközök alkalmazásától. (Boszniában ugyan az elrettentés hosszú ideig hatástalan maradt, az ottani konfliktus azonban polgárháborúként indult és a megvédendő alany sem tartozott a NATO tagállamai közé.)

A tagság egyébként elősegítené az új tagállamok egymás közötti konfliktusainak kezelését is. Az a tény, hogy a tagállamok szorosabb politikai és katonai integrációra lépnének egymással, kiszélesítené a felek érintkezésének felületét, hozzásegítené őket valamilyen kompromisszum eléréséhez. Bizonyosra vehető, hogy a NATO nem játszana döntőbírói szerepet és nem osztana igazságot a vitában álló felek között. Több évtized során kialakított, kevésbé látványos multilaterális diplomáciai módszereivel azonban elejét venné a konfliktus kiterjedésének és hozzájárulna a konfliktust kiváltó okok megszüntetéséhez. A NATO-nak nem kis szerepe volt abban, hogy a súlyos görög—török ellentétek nem vezettek a két ország között fegyveres összeütközéshez (igaz, Ciprus északi részének török megszállását nem sikerült megakadályoznia).

A csatlakozás egyébként közvetve a belső biztonságot is növelné. A NATO keretében megvalósuló politikai integráció, a magas szintű politikai körök, valamint az államapparátusok intenzív érintkezése jótékonyan hatna az új tagállamok zavartalan demokratikus fejlődésére. A NATO-nak elvileg nem feladata ugyan, hogy belpolitikai kérdésekkel foglalkozzon, a már említett konzultációs eljárások azonban erre is kiterjednek. Közös cselekvésre csupán akkor kerül sor, ha valamely tagállamban szélsőséges erők jutnak hatalomra vagy ennek veszélye forog fenn. A szövetség keretében koordinálták a hetvenes évek közepén azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy felszámolják az ezredesek diktatúráját Görögországban, elejét vegyék annak, hogy a Salazar utáni Portugáliában szélsőbaloldali hatalomátvétel történjen, valamint, hogy elősegítsék a demokratikus fejlődést Franco halála után Spanyolországban.25 A NATO a görög ezredesek 1967-es puccsa után jutott arra a következtetésre, hogy nem nézheti tétlenül tagországaiban a szélsősé1995. ősz—tél

105