Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - NEMZETEK ÉS KISEBBSÉGEK - Glatz Ferenc: Magyarország az Európai Unió és a kisebbségi kérdés
Glatz Ferenc lata a parlamentben és a bíróságon) biztosítja az országos kulturális autonómiát (20 százalék felett kétnyelvűség az igazgatásban, helyi iskolaalapítási jog) és korlátozott politikai autonómiát (egyleti szervezkedés). Lényegében ugyanezt biztosítják 1920 és 1938 között az új kisállamok is. (Előrelépés a korábbihoz képest a kisebbségi jogok nemzetközi garanciájának ígérete.) S ahogy a sovén magyar középosztály a század- fordulón szabotálni próbálta a magyar nemzetiségi törvényt, ugyanígy szabotálja a szlovák, a román középosztály az 1919 utáni kisebbségi törvényeket, annak ellenére, hogy nemzetközi szerződések garantálják azokat. De — hogy nagyot ne ugorjunk az időben—a szovjet korszak is vezetett be új intézkedéseket: egy ideig megtartotta, ha visszafejlesztve is, a kisebbségi nyelvű felsőoktatást (Jugoszláviában különösen méltányosan) és Romániában 1950 és 1966 között magyar területi önkormányzatot is létrehozott. Történelmi stúdium tárgya, hogy az 1968 utáni „új nacionalizmus" hogyan rombolta szét a kisebbségi autonómiák maradványait is a volt szocialista országokban (Magyarországon is felszámolva a teljes körű anyanyelvi kisebbségi oktatást). Mindebből egyértelmű: nem igaz, hogy a közép-kelet-európai térségben nincs hagyománya a kisebbségi autonómiáknak, s hogy ezekkel a követelésekkel csak most, az „új helyzetet" kihasználva lépnek fel Magyarországon a kisebbségek, szomszédainkban a magyarok. A hagyomány az elvekben, sőt a törvényekben is meglelhető. A baj az volt, és az ma is: ezeket az elveket a nemzeti középosztályok szabotálták és szabotálják ma is. A nemzetiállami adminisztráció és a középosztály neveltetésénél fogva nehezen tudja elviselni, hogy egyes településeken románul, németül, szlovákul vagy a szomszédainknál magyarul folyjék az igazgatás. (Megkockáztatjuk azt a következtetést is: a nemzeti középosztály természetesen fél attól, hogy veszít a nemzeti nyelven tanuló, olvasó, tévéző, rádiózó közönségéből, azaz materiális életfeltételeiből.) Ez a nemzetiállami adminisztráció ma erősebb pozíciókkal rendelkezik a térségben, mint bármikor. Hatalmának alapját a szovjet rendszer 40 esztendejében maga a szovjet típusú internacionalizmus és a nagyhatalmi jelenlét betonozta be. A szovjet nagyhatalom a nyugati-déli peremén elhelyezkedő kis nemzeteket egyenlőtlen partnerként kezelte. Nemcsak katonai megszállóként volt jelen, de egyben a politikai (államhatalmi) rendszer (a szovjet típusú proletárdiktatúra) exportőreként is. Ebben a nemzeti közösségeket sértő helyzetben a nemzeti államiság szerepe felértékelődött. A nemzeti hagyományok megőrzése iránti vágy együtt jelentkezett a nemzeti államiság megerősítésének vágyával. Felértékelődött a politikai gondolkodásban a nemzetállami adminisztrációk történelmi súlya. Mint ahogy a „nemzeti harcok"-ban mindig felértékelődik a nemzeti elveket érvényesítő intézmények szerepe. S ez a nemzeti intézmény az 1970—80-as években a nemzetállami adminisztráció volt. Ezzel is magyarázható, hogy 1989—90- ben a politikai rendszerváltásokat a térség középosztályai elsősorban nemzeti mozgalomként élték meg. Diadalra segítve átmenetileg a nemzeti-konzervatív eszményeket felvállaló politikai pártokat. Ez is magyarázza, hogy 1990 után a nemzetállam mint a területszervezés egyik intézményes kerete, soha nem látott karriert futott be. Ez is magyarázza a nemzetállami adminisztráció hatalmának kibontakozását. Ez az adminiszt52 Külpolitika
