Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Csaba László: Magyarország az átalakuló posztszocialista világban
Csaba László tagjai,8 részben pedig a csaknem ezer fősre földuzzadt miniszterelnökség munkatársai váltak. A törvényhozásnak lényegében nincs módja az elnök elmozdítására. Az elnöki (mert neki felelős) kabinet politikájának részletekbe menő felülvizsgálatára — az amerikai gyakorlattól eltérően — nincs mód. A berendezkedés korporativ elemei a privatizálás bennfenteseket kedvezményező módjából épp úgy fakadnak, mint a privatizált és az állami vállalatok, valamint az államigazgatás közt fennmaradt bizalmi viszonyból. Empirikus felmérések (Bojeva, 1994) szerint a vállalatok továbbra is elsősorban az államigazgatási szerveket, és nem vevőiket tekintik meghatározónak saját sorsuk alakításában. Jól értesült külső megfigyelők (Tamás, 1995) is a katonák, bankárok és olajbárók szövetségének az államapparátussal való összefonódását látják az 1995-re kialakult hatalmi helyzet meghatározójának. Ez azt jelenti, hogy az állam és a gazdaság tartós összefonódására nemcsak történeti okokból vagy épp a közgazdasági tudat nem kellően magas szintje miatt kell számítani a belátható jövőben. Végül Oroszország föderatív berendezkedése is 1993 nyarán alakult ki, s a jelcini aiKotmannyal vált intézményessé. Az elnöki rendszer sosem jonettet volna létre a régiók támogatása nélkül. Ezek ellenszolgáltatásként a szerepüket intézményesítő felsőházat és a szövetségi törvények és szabályok — gyakorlatilag amúgyis régóta érvényesülő — értelmezési szabadságát kapták. Erre mind az ötödik éve tartó rendeleti kormányzás, mind az ország sokfélesége miatt már irányítástechnikai okokból is rendkívül nagy szükség van. Az értelmezési szabadság olyan alapvető kérdésekre is kiterjed, mint a külföldiek tulajdonszerzése, vagy épp a külkereskedelmi forgalomba vonható cikkek köre és a forgalmazás feltételei. E kompromisszum lényege tehát az, hogy a föderációs szubjektumok nem törekednek a nyílt elszakadásra — amint ezt Dudajev tette —, Moszkva pedig szemet húny számos központi előírás és befizetési kötelezettség mellőzése fölött. Fontos tehát a folyamat egyensúlyát kiemelni: a formális hatalmi centralizáció és az érdemben erősödő területi decentralizáció kettősét. Persze az effajta hatalommegosztásnak semmi köze nincs a nyugati demokrácia- és piacmodellekben érvényesülő decentralizációhoz. Ez már csak azért is így van, mert Oroszországban rendszerint — Nagy Péter óta — a vidék a maradibb, s a felvilágosultságot a központi hatalom képviseli. Az előadottak alapján kevéssé meglepő, hogy Oroszországban utoljára 1989-ben készült olyan éves államháztartás, amelynek előirányzatai előbb készültek el, mint a tárgyév, s annak elmúltával egészében beszámolás tárgyát képezték. Azóta havi előirányzatokkal, utólag jóváhagyott (és menet közben módosított) keretszámokkal dolgoznak. Az olyan — a nagyságrendeket érintő — döntések, mint a csecsenföldi invázió, a háromszoros alapbéremelés, az őszi betakarítási hitel vagy a bányavidékek támogatása, már évek óta nem a pénzügyminisztériumban, nem is az általa beterjesztett előirányzatok szerint összerendezve születnek meg. A korporativ államban a jövede38 Külpolitika
