Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Kovács László: Magyar külpolitika: törekvések és eredmények
A magyar külpolitika eredményeiről és törekvéseiről az ellenzéki pártok között. Korábban sem voltak azonos véleményen viszont a prioritások egymáshoz való viszonyáról, és erről most is vita folyik. A kormány véleménye szerint ezek között nem lehet fontossági sorrendet felállítani, legfeljebb egy-egy időszakban nagyobb hangsúly kerülhet egyik vagy másik irányra. A magyar külpolitika nem helyezheti az euro—atlanti integráció és a szomszédos országokhoz fűződő viszony javítása elé a határon túli magyarok támogatásának ügyét. Ezzel ugyanis legfeljebb olcsó népszerűséget lehet szerezni, de a hatása ellentétes lesz a szándékkal. A szomszédokkal való kapcsolatok építése, a normális viszony jelenti ugyanis az egyik legfontosabb eszközt az ott élő magyar kisebbség támogatásában, csak így van esély arra, hogy eredményesen járjunk közbe jogaik érvényesülése érdekében. Magyarország és a térség euro—atlanti integrációja pedig hosszabb távon teremti meg a kisebbségi kérdés európai normák szerinti megoldásának lehetőségét. A következő évek fontos feladata, hogy a külpolitikai konszenzust össztársadalmi irányba bővítsük tovább. Az integráció, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz történő csatlakozás ugyanis nemcsak a parlamenti pártok, hanem az egész társadalom ügye. A magyar külpolitikának továbbra is párhuzamosan kall dolgoznia Magyarország csatlakozásán az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Számolnunk kell azzal, hogy a NATO-csatlakozás feltételeit könnyebb teljesíteni, mint az Európai Unióét. Ugyanakkor a NATO esetében a követelmények teljesítése csak szükséges, de nem elégséges feltétele a csatlakozásnak. Vannak ugyanis tőlünk független tényezők, amelyek befolyásolják a bővítést, illetve annak időzítését, a felvételre kerülő országok sorrendjét. Az Európai Unióhoz való csatlakozás inkább a mi kezünkben van, arra nagyobb a befolyásunk. Ezért értelmetlen azon vitázni, hogy előbb csatlakozunk-e az Európai Unióhoz, s aztán a NATO-hoz, vagy fordítva, mert a két döntést nem ugyanazon tényezők fogják meghatározni. A NATO-val kapcsolatban nagyon fontos, hogy csatlakozási szándékunk indokait világossá tegyük. Nem azért akarunk csatlakozni a NATO-hoz, mert védelmet keresünk a szomszédainkkal szemben, vagy netán az orosz veszély miatt. Azt fontos hangsúlyoznunk, hogy a NATO az a biztonsági struktúra, amely ebben a térségben igazából stabilitást tud teremteni, és Magyarország ennek részesévé kíván válni. Nemcsak fogyasztója, hanem építője akar lenni a biztonságnak, és ezt leginkább az Észak-atlanti Szövetség tagjaként tudja megtenni. A magyar külpolitikának egyértelművé kell tennie, hogy országunk az első körben szeretne csatlakozni az euro—atlanti szervezetekhez, de azt is, hogy távol áll tőlünk bárkinek a csatlakozását megakadályozni. Érdekeinket is az szolgálja, ha a térség minél több országa csatlakozhat az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, nem pedig az, ha a választóvonal a magyar határon alakul ki. Ez Magyarország és a szomszédos országokban élő magyarság kapcsolattartását is nehezítené. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy Magyarország fékezni akarná saját csatlakozását annak érdekében, hogy másokat bevárjon. Mások helyett nem tudjuk a felvételi követelményeket teljesíteni. 1995. tavasz 13
