Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - DOKUMENTUM - A magyar-szlovák alapszerződés parlamenti vitájának jegyzőkönyve
Dokumentum Szűrös Mátyás, mint az akkori megbízott köztársasági elnök, tárgyalt Pozsonyban, ahol — hadd emlékeztessem önöket — Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország köztársasági elnökeinek, miniszterelnökeinek, külügyminisztereinek, valamint politikai közéletének képviselői jelenlétében megfigyelőként részt vett a jugoszláv, az olasz és az osztrák külügyminiszter is. Ezen a megbeszélésen Szűrös Mátyás, anélkül, hogy föladta volna a mi ezeréves jogainkat, a magyarság helyzetének rendezésére egy rendkívül fontos dokumentumot nyújtott át, amire Havel elnök úr kijelentette, egyetért azzal, hogy a két félnek el kell ismernie a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. Nem egy jogot, nem a legkisebbet, hanem kollektív jogait, tehát mindhárom jogot: a területi, a politikai és a kulturális autonómiára vonatkozó jogot. Elítéli a kollektív bűnösség elvét — állapítja meg ez a dokumentum —, tehát a Benes-dekrétumokat, és elutasítja a reciprocitás alkalmazását. Tehát sokkal többet harcolt ki Szűrös Mátyás, mint amit ön az egész apparátussal. És ráadásul ő nem ment el Párizsba arcul köpni a magyarságot, hogy Párizsban kössenek egy olyan szerződést, ami a párizsi békediktátum következtében a magyar nemzet újabb meggyalázását, megalázását jelenti. Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Nagyon el vagyok keseredve amiatt, amit ön tett. Ne vegye rossz néven, ha a Független Kisgazdapárt úgy értékeli ezt. mint nemzeti jogaink feladását Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.) BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ott szeretném folytatni, ahol Eörsi Mátyás egy gondolattal már reagált az imént elhangzottakra. Nevezetesen: mától rossz magyarnak lenni Szlovákiában. O Románia példáját hozta. Én visszakérdezek: tegnapig jó volt magyarnak lenni Szlovákiában, tisztelt képviselőtársaim? Úgy gondolom, ha jó lett volna, akkor erre az egész tárgyalássorozatra, az egész vitára nem kellett volna sort keríteni. Ez a beállítás nemcsak ezért hamis. Hamis azért is, mert egy olyan folyamat kellős közepén vagyunk — nevezetesen: az alapszerződések megkötésének sorozata közepén —, amelyet még az előző kormány indított el. Az előző kormány hozott tető alá néhány alapszerződést, amelyek akkor és a maguk nemében előremutatóak voltak, de amelyekkel kapcsolatban éppen ellenzéki képviselőtársaim állapíthatták meg legutóbbi látogatásuk során Kárpát-Ukrajnában, hogy bizony, elég nehéz a helyzet. Bizony, elég nehéz a helyzet, és ez csak annak a következménye, hogy — idézem az alapszerződésben foglaltakat, kedves képviselőtársaim —: a felek egyoldalú és közös lépéseket tesznek, hogy előmozdítsák e kötelezettség végrehajtását. Utána felsorolja még a nyilatkozatot és az összes mellékletet. Ez az alapvető különbség. Ez a szerződés — a magyar—szlovák alapszerződés — nem politikai óhajok, sóhajok és deklarációk gyűjteménye, hanem taxatíve benne van, hogy be kell építeni az adott ország jogrendjébe jogi kötelezettségként a benne felsorolt paragrafusok mindegyikét, beleértve az 1201-es Európa Tanács-i ajánlást. Alapvető különbségről van szó. Szeretnék még néhány gondolatot elmondani azzal kapcsolatban, amit képviselőtársam az imént elmondott arról a bizonyos 1990-es találkozóról. Kétségtelen: nagyon sok felelős magyar politikus nagyon sok felelősségteljes kijelentést és nyilatkozatot tett, megfogalmazva benne, mi volna a legjobb Magyarország, a magyarság, a magyar nemzet számára. De szeretném emlékeztetni mindannyiunkat arra, hogy miközben minden tiszteletem a Cseh Köztársaság no Külpolitika
