Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - DOKUMENTUM - A magyar-szlovák alapszerződés parlamenti vitájának jegyzőkönyve
A magyar—szlovák alapszerződés parlamenti vitája jelenlegi elnökéé, Václav Havelé, aki annak idején elismerte ezeket a kötelezettségeket, szeretném elmondani, hogy az ő velünk egybehangzó akarata ellenére sem sikerült abban az országban, amelyiknek ő ma a köztársasági elnöke, ezeket a dekrétumokat annullálni. Semmifajta érvénye nem volt az akkori deklarációcserének, jóllehet politikailag nagyon fontosak és ma is követendők volnának. Éppen arra mutatnak rá, hogy a politikai kijelentések, politikai deklarációk mily keveset érnek, ha nem követi őket tényleges jogi rendezés, amely mögött nemzetközi garanciák vannak, amely mögött ott van a nemzetközi közösség akarata és készsége arra, hogy ők maguk is betartassák ezeket a megállapodásokat a szerződő felekkel. Szeretném azt is elmondani képviselőtársaimnak, hogy tegnap itt melegen üdvözölte a Ház Karsten Voigtot, az Észak-atlanti Közgyűlés elnökét, aki belehallgatva a vitába, képviselőtársaim néhánya számára teljesen nyilvánvalóan később egy bizottsági beszélgetés során megerősítette azt, hogy ezzel a szerződéssel Magyarország és Szlovákia nagyot lépett előre a nemzetek európai közössége irányában... (Dr. Gáspár Miklós: Vállonveregctésl)...., és ráadásul fölhozott egy példát...(Dr. Szabó Zoltán: De téged nem vereget!)..., amely ügy szólt, hogy amikor 1970-ben Németország és Lengyelország között elindultak a tárgyalások az akkor történelminek minősített német—lengyel szerződés megkötésére, akkor az általunk nagyra becsült kormánykoalíció, amely ma is kormányozza Németországot, miiven hangosan ellene volt annak a szerződésnek. Ez ma a megbékélés alapja, csak van egy nagy különbség az akkori német ellenzék és a mai között. Az akkori német ellenzék szakmai érvekkel próbált ebben a vitában érvelni, kedves képviselőtársaim. Végül pedig az ezeréves jogról való lemondás. Kedves Képviselőtársam! A mai produkció valószínűleg azon az egyetemen, ahol ön a diplomáját szerezte, nem lenne elegendő: nemlévő jogról nem lehet lemondani. Ha ezt a jogot nem biztosították abban az országban a magyar kisebbségnek korábban, akkor arról nem lehet lemondani, mint ahogy a szerződés nem is mond le semmiről, hanem éppen ezeket a jogokat kívánja keletkeztetni azzal, hogy beépíti ennek az országnak a jogrendjébe. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) DR. 1SÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lehet, hogy szerénytelenül és alaptalanul jó kereszténynek tartom magam, ezért elöljáróban azt kívánom a miniszterelnök úrnak, hogy bár a próféta szólt volna most a miniszterelnök úrból: a vágyait kísérje a beteljesülés öröme, és várakozását kísérje a valóság teljessége. Sajnos, a történelmi tapasztalatok szerint mindig több volt viszont a hamis, mint az igaz próféta. A "hamis"-nak nincs pejoratív értelme, nem tételez fel rosszhiszeműséget, csak azt jelzi, hogy ezeknek a prófétáknak a vágyai később hamis illúzióknak bizonyultak, a vágyaik nem következtek be, sőt jóslataik jóvátehetetlen következményekkel jártak. Tegnap figyelemmel kísértem az alapszerződéssel kapcsolatban elhangzott nyilatkozatokat. Elhangzott egy olyan nyilatkozat, hogy "na most, az alapszerződés aláírásával végre bebizonyítottuk többek között azt is, hogy nem vagyunk irredenták". Joggal kérdezem, meddig tart ebben a térségben az, hogy az ártatlanság vélelme úgy érvényesül, hogy mi, vádlottak vagyunk kötelesek mindig bizonyítani, hogy nem vagyunk nácik, nem vagyunk dogmatikus bolsevisták, nem vagyunk nacionalisták, nem vagyunk soviniszták. Soha nem jutunk el saját identitásunk bizonyításáig, mert mindig azt kell bizonyítani, hogy mik nem vagyunk. (Taps a jobb oldalon.) 1995. tavasz 121
