Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - EK-GAZDASÁG ÉS POLITIKA - Gazdag Ferenc: Külpolitikai integráció Nyugat-Európában (Az Európai Politikai együttműködésről)
dött. Ugyanakkor viszont az EPC tevékenységében ugyanazon államok vettek részt, amelyek az EK-t alkotják, sőt az Európai Politikai Együttműködés céljai között szerepel az integrációs folyamat elmélyítése. Nem segíti a jelenség tanulmányozását, hogy a külpolitikai döntéshozatalban egyébként is szokásos diszkréciót az EPC-ben együttműködők a publicitás további, fokozott kizárásával valósították meg. Ugyancsak a nehézségek között kell említeni, hogy szokatlan módon, de az EPC-nek 1986-ig nem volt nemzetközi jogi bázisa sem. Működését kizárólag az érintett kormányok politikai elkötelezettsége biztosította, amelyek egyébként időről-időre felettébb eltérő módon minősítették magát az egész együttműködést. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban utalni kell arra, hogy az EPC mint politikai jelenség többé-kevésbé állandó párhuzamosságokkal működött és működik a meglévő nemzeti, regionális és globális struktúrákkal, hiszen a nyugat-európai külpolitikát keretbe foglaló, illetve orientáló atlanti mechanizmusok (NATO), a nyugat-európai bázisú szerkezetek (Nyugat-Európai Unió, vagy a NATO-n belüli Eurocsoport) és az egyes tagállamok bilaterális egyezményei (francia—nyugatnémet szerződés: 1963) továbbra is érvényben vannak. E zavarbaejtő megfoghatatlanság ellenére az Európai Politikai Együttműködés mind nagyobb szerepet játszik a közös piaci országok külpolitikai magatartásának összehangolásában, sőt egyes megítélések szerint az EPC a nyugat-európai integrációs folyamat „második pillérévé” nőtte ki magát. Fogalom, struktúra, munkamódszer Az Európai Politikai Együttműködés első közelítésben egy olyan decentralizált, kormányközi együttműködési formaként definiálható, amely elsősorban az integrációban részt vevő 12 tagállam külpolitikájában jelenik meg. „Az EPC — olvashatjuk az egyik legalaposabb monográfiában — a nyugat-európai diplomáciai együttműködés keretrendszere, amelyben a közös álláspont elérésére való törekvés kölcsönös bizalmon, magas szintű kommunikációs rendszeren, a résztvevők közötti elmélyült szociális mechanizmuson és jóhiszeműségen alapszik.”1 Az 1957-es Római Szerződésben definiált ún. közösségi intézményektől (Bizottság, Európai Parlament stb.) eltérően ezt a kormányközi struktúrát egy nyolcszintű szerkezetben lehet legérthetőbben leírni, azonnal hozzátéve, hogy az egyes szintek az eddigi gyakorlat során szinte mindig a felmerült problémák igényei, nem pedig valami deduktív intézményi logika alapján jöttek létre.2 Az EPC legfontosabb, legmagasabb szintű szerve a kormány és államfőket tömörítő, Giscard d’Estaing francia elnök kezdeményezése nyo95
