Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Kollár Nóra: Szociáldemokrácia: demokratikus szocializmus (Alkalmazás - modernizáció - tapasztalatok)
Ügy tűnik, a reformizmus korszerű alatt nem annyira azt érti, ami a legfrissebb, hanem azt, ami a leginkább a civil társadalom felé mutat. Döntő kérdés persze az, hogyan valósítható meg ez az alternatíva. Minden jel arra mutat, hogy nemzetállami keretek között, a korlátozott reformok politikájával nem. A szociáldemokrata-szocialista mozgalom nemzetközi jellegénél fogva nem idegenkedik az egész Európára kiterjedő együttműködés gondolatától. Az Egyesült Európa elképzelés pl. az SPD- ben már 1925-ben a heidelbergi kongresszuson felmerült, majd 1946-ban Schumacher, az SPD háború utáni első elnöke ezt szorgalmazta. A 80-as évek végén a közös Európa elképzelést már az olasz, a francia és a spanyol szocialisták is támogatták. Egy európai baloldali alternatívának elsősorban korszerűséget kell jelentenie. A korszerűségnek csak az egyik oldala az, ami leginkább a civil társadalom felé mutat, a modernség másik fontos összetevője a termelés felé történő fokozottabb orientálódás — ami új európai termelési struktúrákat jelentene, például egy új környezetvédelmi ipar kifejlesztését, fokozott figyelmet az új kommunikációs infrastruktúra óriási fejlődése iránt, új energiagazdálkodási technológiák kidolgozását és megvalósítását. Mindezt össz-európai szinten lehetne csak megvalósítani, mint például a munkanélküliség elleni harcot, hiszen egy ország eszközei erre nem elégségesek. Az egymást követő technikai-technológiai váltások a munka teljesen új megszervezését és a társadalom új megszerveződését igénylik. A „változást akarunk, de szüntelen minőségi javulással együtt” szociáldemokrata elvéből kiindulva az új munkaszervezet kettős mércét tételez fel: az új technológiáknak kímélniük kell a környezetet és megújítható erőforrásokat kell felhasználni ok, hozzá kell járulniok a munka felszabadításához — vagyis az új munkaflefogás középpontjában az ember és az emberi életminőség áll. Mindez szelektív növekedést tételez fel, s a tőkeberuházások átcsoportosításával jár együtt a szociális és a szellemi infrastruktúrába, a kultúra, a tudomány, a művészetek, a szabadidő, az ökológia és a globális problémák szférájába. A nagy kérdés itt az, milyen politikai változások szükségesek ahhoz, hogy a tőke rákényszerüljön a nem termelékeny — pontosabban a nem magas profittal járó, lassú megtérülési idejű — beruházások vállalására. Ami a helyzetet még bonyolultabbá teszi: a gyengébben vagy közepesen fejlett tőkés országokban a felzárkózás mellett sok tekintetben ezeket a problémákat is legalább részben meg kell oldani. A kettős feladatból következő nehézségek az európai régió keleti felére még fokozottabban vonatkoznak. A gazdasági fejlődés problémájához szorosan kapcsolódik a gazdaság demilitarizálása és a haditermelés rekonvertálása, ami Kelet67
