Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Fülöp Mihály: Románia politikája 1944 augusztusától 1989 decemberéig
tikai tanulságait levonva, arra a következtetésre jutott, hogy Albánia, valamint Kína elszakadása után nem engedhet meg magának egy újabb „szocialista"’ országgal, Romániával folytatott nyílt vitát, esetleg szakítást. A szovjet politika ezért az egység fenntartása és erősítése érdekében kénytelen volt eltűrni azokat az — egyébként alapvető szovjet biztonsági politikai és gazdasági érdekeket nem sértő — eltéréseket, amelyekkel a román külpolitika nyugati, jugoszláv és kínai partnereinek „önállóságát” és „függetlenségét” igyekezett bizonygatni. Szovjet részről Románia megítélésében a döntő szerepet belpolitikáik hasonlósága; az „RKP vezető szerepének töretlen érvényesülése”, a „szocialista vívmányok szilárdsága”, a „szocialista országok egysége” helyreállítása és fenntartása érdekében a román külpolitika „közös vonalhoz való közelítése” játszotta. Az amerikai—román viszony éppen ellenkező előjellel formálódott, mint a szovjet—román. Az éles szembenállás 1963-ig tartott, amikor amerikai részről felfedezték, hogy Románia „kilépett a sorból” (Ez J. F. Brown tanulmányának, amely a Survey-ben jelent meg a címe). A nyugati diplomáciák elsősorban a Szovjetunióról „leválni” igyekvő román lépéseket értékelték, és a „policentrizmus” megnyilvánulásaként üdvözölték, 1967—1968-tól kezdve gazdaságilag (hitelekkel, kereskedelmi kedvezményekkel, beruházási cikkek szállításával stb.) támogatták a román eltéréseket. Kezdetben nem ismerték fel a román külpolitikai lépések rendszervédő, pontosabban régi politikai vonalat védelmező természetét, és így közvetlenül hozzájárultak a hatalmi struktúra, a kormányzati módszerek megszilárdításához. Az amerikai, de a nyugat-európai diplomáciák is a Szovjetuniót „bosszantó”, a velük szemben álló szövetségi rendszert „megosztó”, az egységtörekvéseket „fékező” román eltéréseket az 1970-es évek közepéig túlértékelték. Ezzel az irányvétellel az is együtt járt, hogy nem a gazdasági reformot végrehajtó, kifelé nyitó országok, hanem a Szovjetuniótól a régi („sztálini”) politikai platformon elhatárolódó ország kapta a nyugati „támogatást”. Az „őrségváltás”: N. Ceausescu útja a teljhatalomig (196—1974) A politikai irányvonal 1963—1964-es kiigazítását az RKP 1965 júliusában megtartott IX. kongresszusa hagyta jóvá. Annak jeleként, hogy az RKP éppúgy, mint az egész ország átlépte a „politikai érettség” küszöbét, először is a „Román Munkáspárt” és a „Román Népköztársaság” elnevezést változtatták meg. Az új „Román Kommunista Párt” aztán a „Romániai Szocialista Köztársaság“ nevében nyomban bejelentette igényét a teljes állami függetlenség és szuverenitás elismerésére, s ugyanakkor magát is 112
