Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Fülöp Mihály: Románia politikája 1944 augusztusától 1989 decemberéig

tagországok közötti együttműködést hatékonyabbá tevő koncepciók — amennyiben nem segítették elő a gazdaságfejlettségi szintek kiegyenlíté­sét, vagyis Romániának a fejlettebb gazdaságok szintjének utolérését — feltétlenül előbb vagy utóbb Rimánia ellenállásába ütköztek volna. Ami­kor 1961 őszétől kezdve előtérbe kerültek a gazdasági együttműködés to­vábbfejlesztésének olyan javaslatai, mint az ipari szakosítás — amely egyes termékek, esetleg ágazatok termeléséről, illetve fejlesztéséről való lemondást jelenthetett volna — és 1962 őszén a KGST-szintű központi tervezés — amely többek között a gazdasági erőforrások tagországok kö­zötti megosztásával, átcsoportosításával járhatott volna — Románia és a KGST-partnerei közötti viták elkerülhetetlenül politikai jelentőséget nyertek, és a nézeteltérések nyilvánosságra kerültek. 1961-től a nézetelté­rések természete megváltozott. A KGST-tagországok eltérő gazdasági ér­dekeiket konkrétan megfogalmazták a „szocialista nemzetközi munka- megosztás továbbfejlesztéséről” szóló vitában. Románia szembefordulása a KGST-vel gazdaságfejlesztési stratégiájának védelme következtében tör­tént, és ebben megnyilvánult a gazdaságilag kevésbé fejlett tagország tör­ténelmi feladata megoldásának — a fejlettebb tagországok gazdasági szín­vonalához felzárkózás — parancsoló szükségszerűsége. Mindazonáltal a román külpolitikai vonal fordulata ennél mélyebb belpolitikai motiváción alapult. Gheorghiu-Dej és a román pártvezetés a régi vonal mellett kardosko­dott és — 1956, de különösen 1961 után a korábbi politikai gyakorlat lé­nyeges vonásainak helyességét megkérdőjelező változások hatására — ezen az alapon került szembe a Szovjetunió és szövetségesei politikájával. Gheorghiu-Dej külpolitikája deffenzív jellegű volt, mivel a változatlan belpolitikai gyakorlat és célok védelme jegyében alakult ki. A román bél­és külpolitika szoros összefüggését bizonyítja, hogy a külpolitikai kezde­ményezések jogosságának a hazai politikai közvélemény előtti — lénye­gében nacionalista jellegű — igazolása belpolitikai legitimáló funkciót töl­tött be. A politika kialakításánál hiányoztak az elvont, elméleti jellegű megfontolások, az ideológiai „elhajlás” a kommunista ortodoxiától, mert a kezdeményező lépések nem a politikai látásmódok alapvető különbsé­geiből, hanem a román vezetés hatalmának megőrzésére irányuló törek­véseiből, az iparosítás feszítő problémáiból, a szovjet-román kapcsolatok ezek következtében kialakuló nehézségeiből születtek. A román külpolitikai eltéréseket e keretek között az 1964—1985-ös időszakban szovjet oldalról nagyfokú megértéssel és türelemmel kezelték. Egyes szovjet értékelések szerint ezek nem sértették a Szovjetunió alap­vető biztonsági, politikai és gazdasági érdekeit. A szovjet külpolitika az 1961—1964-es időszak (s a korábban Jugoszláviával folytatott vita) poli­111

Next

/
Oldalképek
Tartalom