Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Fülöp Mihály: Románia politikája 1944 augusztusától 1989 decemberéig
katonai beavatkozást, s részt vállalt — a Szovjetunióval együttműködve — a magyar kérdés „megoldásában”. 1956. november 22—23-án Budapestre érkezett Gheorghiu-Dej, Chivu Stoica, Emil Bodnaras és Valter Roman. A Népszabadság november 25-i számában megjelent közlemény szerint: „mindkét kormány egyetért abban, hogy az ellenforradalmi erők felülkerekedése Magyarországot a szomszéd népek és Európa békéjét veszélyeztető tűzfészekké változtatta volna. Nem kétséges az sem, hogy a soviniszta uszítás levitézlett erői ismét megkísérelték volna a magyar és a román népet egymás ellen fordítani. . . a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány legőszintébb köszönetét fejezte ki azért a politikai és erkölcsi támogatásért és jelentős anyagi segítségért, amelyet a baráti román nép és a Román Munkáspárt Magyarországnak nyújtott a népi demokratikus rendszer megvédéséhez és a súlyos gazdasági nehézségek leküzdéséhez.” A Kádár-rendszer születésekor a román részvétel a 60 millió rubeles áruhitel nyújtásán kívül elsősorban Nagy Imréék elrablásában való közreműködéssel érvényesült. 1957 tavaszáig Snagovban tartották őket fogva. A Kádár János vezette magyar párt- és állami küldöttség 1958. február 20—28-i romániai látogatása alkalmával — a nyilatkozat szerint — ezért gondolt „ hálával” arra, hogy a „román nép az elsők között nyújtott segítséget ... a forradalmi munkás- paraszt kormánynak”. A román pártvezetés a minnél szélesebb körű megtorlásra ösztönözte 1956—1958 között a magyar vezetést. Gheorghiu-Dej az RMP KB 1957. júniusi—júliusi plénumán leszámolt az „SZKP XX. kongresszusa szellemét” Romániára kiterjeszteni akaró Miron Constantinescuval és Iosif Chisinevskivel. Pár év múlva, 1961-ben az őket támogató C. Parvulescu párt büntetést kapott. Az 1952—1957 közötti időszakban az RMP első titkára a „régi”, 1948—1952 között kialakult politikai irányvonal védelmében sikeresen vívta meg belső harcait, aminek nemzetközi következményeként óhatatlanul azon az oldalon került szembe a politikáját megújító szovjet vezetéssel, amelyiken előbb az Albán, majd a Kínai Kommunista Párt sodródott ki a nemzetközi kommunista mozgalom fő áramlatából. Gheorghiu-Dej konzerválta a „sztálini” értékrendet. Ebben a szellemben került sor 1957—1958-ban a pártban, a nemzetiségi vidékeken, a kulturális-tudományos életben a tisztogatásokra, valamint ez volt az ideológiai háttere annak a nehéziparosítási hullámnak, amelyre 1958-tól — a kínai „nagy ugrással” és az ambiciózus szovjet hétéves terv meghirdetésével párhuzamosan — került sor. Szovjet szempontból döntő jelentősége annak volt, hogy Romániában a rendszer nem rendült meg: „Románia szilárd, a szocialista rendszer védelméért kiállni tudó, megbízható szövetségesnek bizonyult.” A szovjet külpolitika balkáni békeoffenzívájával kapcsolatban, a Varsói Szerződés 109
