Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében
ria és Románia követte Lengyelországot a rendszerváltozás útján. Az egész térségben szinte egyidőben bekövetkező fordulat az 1989. májusi varsói, és a részleges 1989. szeptember 18-i budapesti nemzeti kerekasz- tal-megállapodás mintájára hatalom és ellenzék kiegyezésének formáját öltötte. A demokráciába való ámenet békés jellegét azonban korántsem kezelhetjük törvényszerűségként nemcsak a már említett lengyel vargabetű, hanem a pekingi Mennyei Béke terén 1989 júniusában történt véres megtorlás, a román társadalom többsége által 1989. december 16. és 25. között nemzeti forradalomként megélt robbanás is azt mutatja, hogy a régi rendszer hívei erőszakos eszközöket is alkalmazhatnak. (Magyarország, az NDK, Csehszlovákia esetében sem kezelhetjük evidenciaként a békés út megvalósulását.) A rendszer erőszakos úton történő megváltoztatása nagyobb politikai instabilitást jelent Romániában, mint a többi országban végbemenő lassú, békés, átalakulás: a Ceausescu-féle önkényuralmat nem biztos, hogy demokratikus jogállam fogja felváltani, történhet kísérlet egy újabb tekintélyuralmi rendszer bevezetésére. A magyar és a csehszlovák folyamat ezért inkább hasonlít a spanyolországi demokratikus átmenetre, míg a román megoldás a portugál modellre. A demokráciába történő átmenet Lengyelország és Magyarország úttörő tevékenysége nyomán indult el a térségben. A kelet-európai államok azonban nem egyszerűen másolták ezt a mintát, noha a sztálini vagy szovjet típusú rendszerek meghaladásában sok a közös vonás. A „sarkalatos”, vagy Alkotmánytörvények a kommunista párt vezető szerepének elhagyásával, a többpártrendszer bevezetésével, a köztársaság kikiáltásával, a munkásőrség feloszlatáásval stb. parlamenti törvényhozói eszközökkel biztosítják az eljutást a szabad választásokhoz. A különbségek az elnöki intézmény alkotmányjogi megítélésében mutatkoznak. Az egymástól oly távol álló Csehszlovákia és Románia egyaránt erős, míg Magyarország „gyenge” elnöki hivatal intézményesítése felé tart. A Szovjetunió és Jugoszlávia soknemzetiségű államszövetségként hasonló problémákkal küzd: mindkét szövetségben a vezető szerepet egy- egy nemzet (az orosz, illetve a szerb) tölti be; a rendszerek belső tényezők hatására jöttek létre, nem kívülről kényszerítették rájuk. Az etnikai konfliktusok erőszakos formákat öltenek, a rendszer reformjának kísérletei az államszövetségből való kiválási próbálkozásokhoz vezetnek. Ugyanakkor a társadalom szélesebb rétegei érdekeltek a status quo fenntartásában, a kommunista pártapparátusok a katonákkal és a konzervatív politikai erőkkel szövetkeznek. Az átmenet ezért könnyen vezethet erőszak alkalmazásához — a békés, legális út még az elnöki rendszer bevezetése esetén is nehezen követhető. 16
