Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében
Ezekben az országokban, — ha sort is kerítettek választásokra 1946 őszén, 1947 tavaszán — a belpolitikai küzdelmet választási csalásokkal, rendőrségi kényszerrel, az ellenzéki pártoknak a politikai életből való kiszorításával, a szovjet katonai jelenlét felhasználásával, a jóvátételi és kártérítési szállításokkal (Románia esetében) kezdettől a maguk javára döntötték el Az angolok — s később az amerikaiak — kénytelen-kelletlen ugyan beletörődtek az eredeti, az 1943-as elképzeléseiktől eltérő biztonsági övezetek létezésébe, de a kizárólagos szovjet befolyás elvét nem fogadták el. Értelmezésük szerint ugyanis a nyugatiak Kelet-Európábán, a szovjetek Nyugat-Európában megőrizhettek valamilyen mértékű befolyást. A szovjetek a stratégiai főirányokban azonban mereven — s valójában az angolok—amerikaiak által 1943-ban Olaszországban kialakított precedensnek megfelelően2 — értelmezték a befolyás kérdését. A két irány között található — a Szovjetunió számára stratégiailag kevésbé fontos — Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia 1945 őszén, illetve 1946 tavaszán szabad választásokat tarthatott, amelyeken az előbbi két országban a kommunista párt kisebbségbe szorult. Sztálin 1946—1947 fordulójáig nem a kommunista túlsúlyt tartotta fontosnak, hanem azt, hogy ezekben az országokban a többségi pártok „baráti” politikát folytassanak a Szovjetunióval szemben, s részükről ne fenyegesse többé veszély a szovjet területet. Ekkor a szovjet csapatok jelenléte sem volt döntő: 1945 decemberben Csehszlovákiából, 1947 végén Bulgáriából vonultak ki; 1946—1947 fordulóján az osztrák békeszerződés előkészítése idején komolyan fontolóra vették az Ausztriából és Magyarországról történő csapatvisszavonást is.3 A Szovjetunió szövetségi politikája 1943—1947 között a győztes szláv államokra: Csehszlovákiára, Jugoszláviára, és Lengyelországra támaszkodott. A szovjet politika tengelyébe az esetleg újraéledő német agresszió elleni védekezés került. A barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodások mintájául Sztálin és Benes 1943. decemberi moszkvai megállapodása szolgált. Ehhez a — Moszkvához és egymáshoz kétoldalú megállapodásokkal kapcsolódó — szövetségi rendszerhez a legyőzött államok, Bulgária, Románia és Magyarország csak később, 1947 és 1949 között csatlakozhatott. A Szovjetunió leendő szövetségeseinek területi státusát, katonai—gazdasági szuverenitásának korlátozását a kétoldalú megállapodásokon kívül — az angol—amerikai kormány által elfogadott — békeszerződésekben szabályozták. A legyőzött Románia elveszítette Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Dél-Dobrudzsát, de megtarthatta Észak-Erdélyt, Magyarországra — a pozsonyi hídfő három községének kivételével — a trianoni határok lettek ismét érvényesek, Bulgária viszont — amely szintén náci csatlós ország volt — újabb területtel gyarapodott a 5
