Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében
zásával, a fegyverszüneti feltételek közös kidolgozásával, az olaszországi, majd romániai, bulgáriai, finnországi és magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságok felállításával közös, európai politika kialakítására tett kísérletet. Kelet-Európábán az angolok 1944 októberében elismerték ugyan a szovjet katonai vezető szerepet, de ez nem jelentette szerintük a térségben a szovjet típusú rendszerek bevezetését. Churchill és Sztálin százalékos megállapodása a Szövetséges Ellenőrző Bizottságokban való részvétel megoszlását mutató, ideiglenes, katonai jellegű egyezség volt, amely — noha mindkét fél később is betartotta — gyakorlatilag érvényét vesztette a háromhatalmi jaltai konferenciával. Az 1945. február 11-én elfogadott „Nyilatkozat a felszabadított Európáról” nem az érdekszférákra történő felosztását, hanem a „három hatalom politikájának egybehangolását és közös eljárását” irányozta elő a demokratikus intézmények megteremtésével, az elveszett szuverenitás és önkormányzat helyre- állításával, a „lakosság összes demokratikus elemeit széles körűen képviselő ideiglenes kormányhatalom”, majd szabad választások útján a nép akaratának megfelelő kormány alakítása érdekében.1 A háromhatalmi együttműködést a győztes nagyhatalmak nemcsak a háború idejére, hanem az európai békerend megteremtésére, a békeszerződések kidolgozására is elengedhetetlennek tartották. A nagykoalíció feltételeinek a kelet-európai államok valamennyi antifasiszta erőt tömörítő demokratikus kormányzatai feleltek meg. A Szovjetunió a demokratikus többpártrendszerek fennmaradását a háború végén hosszú időszakra, tíz-tizenöt évre tervezte. 1944 őszén az angolok, 1945 decemberében a moszkvai külügyminiszteri értekezleten az amerikaiak fogadták el a kelet-európai szovjet stratégiai túlsúlyt, a biztonsági érdekek elsőségét, míg precedensteremtő módon a szovjetek 1944 tavaszán Olaszországban, 1945 őszére Japánban ismerték el a nyugati szövetségesek elsőbbségét. A nagyhatalmak közötti konfliktusok a közös európai politika kialakításának ellehetetlenüléséből fakadtak. Az antifasiszta koalíció ereje arra elegendőnek bizonyult, hogy az olasz, illetve román, bolgár, magyar és finn béke- szerződést 1946 végére kidolgozzák, de a központi problémák — a német és az osztrák békeszerződések — tárgyalásánál 1947 tavaszán a nagyhatalmi együttműködés megszakadt. A szovjet kormány az általa felszabadított és katonailag ellenőrzött területen a stratégiai főiránytól függően különbözőképpen értelmezte biztonsági érdekeinek elsőbbségét. Lengyelországban, illetve Romániában és Bulgáriában (az egyik Európa szívéhez, Németországhoz, a másik irány a Földközi-tenger medencéjéhez való kijutás szempontjából volt döntő) a kormányok kialakításába, a kommunisták belpolitikai túlsúlyba juttatása kérdésében nem tűrt semmiféle angol—amerikai beleszólást. 4
