Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - EK-GAZDASÁG ÉS POLITIKA - Gazdag Ferenc: Külpolitikai integráció Nyugat-Európában (Az Európai Politikai együttműködésről)
ben kevés a valószínűsége, hogy az EPC ki tudná terjeszteni működési területét az európai védelem területére. A szakértők zöme az EPC diplomáciai koorcinációs keretként való továbblépését prognosztizálja, amelyben az EPC egy úgynevezett közös „deklarációs diplomácia” eszközeként működik.21 E koncepciónak logikailag csak az mond ellent, hogy az EPC követő-reagáló jellegű „deklarációs diplomáciája” a helyzet alakulása folytán habozás nélkül fogalmazott meg álláspontokat a „magas” külpolitika területeit közvetlenül érintő ügyekben, úgymint az EBEÉ, a Falkland-há- ború, Lengyelország és Afganisztán. Tehát inkább úgy mondhatjuk, hogy az EPC igyekszik korlátozni magát a biztonságpolitika „puhább” területeire. De az integráció fejlődése és a 90-es évek elején várható minőségi fordulópontja szükségszerűen növelni fogja a közösségek külső képének- képviseletének erősítését is.22 Minek tekinthetjük az EPC-t? Másfél évtizednyi működés után egy sor kérdésre kell keresni a választ. Hozott-e valami lényeges újat az EPC a nyugat-európai országok hagyományos diplomáciájához képest, vagy csak a nevet változtatták meg? Mi a kapcsolat a térség egészének a nemzetközi életben betöltött súlya és a közös diplomácia által rajzolt kép között. Tekinthetjük-e az EPC-t az integrált (vagy szupranacionális) nyugat-európai diplomácia akárcsak kezdeti formájának? Az eddigi lépések hova fognak vezetni a következő század elejére: egy közös nyugat-európai diplomácia kialakulásához, vagy pedig az egész kísérlet a nemzetállamok túlélési kísérleteinek egyike marad? A századunk végét mind erőteljesebben jellemző nemzetköziesedési folyamatban az EPC kitermelt-e más országcsoportok számára is felhasználható tapasztalatokat? Természetes, hogy egy nagyon új, fejlődésének kezdeti szakaszán álló nemzetközi jelenség pontos értékeléséhez még nem rendelkezhetünk elég mély és kiterjedt kutatási eredményekkel. De bizonyos jellegzetességek már kitapogathatok. Az első, hogy intézményi és eljárási tekintetben az EPC fejlődése már nagyon jól azonosítható. Egyik oldalon említhető, hogy évről évre nő azon diplomaták száma, akik a nemzeti külpolitikai szolgálatból az EPC keretébe lépnek át akár külső szolgálatra, akár a különböző munkacsoportokban végzendő munkára, s feladataikban értelemszerűen gyarapodnak az új elemek.23 Másfelől viszont létrejöttek az EPC és az EK közötti intézményes csatornák, amelyek a két integrációs fejlődést organikusan kapcsolják össze. Különösen jól érzékelhető ez a Bizottság és a külügyminiszteri találkozók közötti viszony változásával, de említhető 108
