Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - EK-GAZDASÁG ÉS POLITIKA - Gazdag Ferenc: Külpolitikai integráció Nyugat-Európában (Az Európai Politikai együttműködésről)
az Elnökség példája is. Az intézményi szinkronitásnak ott van jelentősége, hogy a nyugat-európai integráció egészének mozgásában az előrelendülésekhez szükséges impulzusok forrása és helye a kezdeti periódushoz képest (a 70-es évekig az integrációt előrelendítő impulzusok zöme külső volt) megváltozott, s a kezdeményezések jó része immár magából az EK-ból, a közösségi intézményekből származik. A kialakított mechanizmusok, valamint a mind nagyobb számú szakembergárda tapasztalatai alapján, különösen az EPC esetében — nagy gyakorlattal, körülményeskedés nélkül kerülik ki az egyes államok „érzékenységéből” fakadó nemzeti korlátokat, s keresik meg a „közérdek” és a „részérdekek” közötti átmeneteket. A második jellemző az ún. spill ouer-hatás, amelyről többen állítják, hogy ez végül is nem más, mint az integráció fejlődését kezdettől kísérő funkcionalizmus szemlélet visszatérése, csak új formában.24 Ennek értelmében ugyanis a nemzetállami keretek között megoldhatatlan problémák — a termelés internacionalizálódása, a környezeti problémák, a terrorizmus jellegének változásai, a kábítószerkereskedelem, a regionális konfliktusok földrészeken átható következményei — számának növekedése automatikusan hozza magával az integrált (nemzetekfeletti) szervezetek előtérbe kerülését. A nyugat-európai integrációt kezdetektől kísérő vita az EPC kapcsán ismét kiújúlni látszik. Anélkül, hogy e vitát eldönteni akarnánk, rá kell mutatni, hogy a közösségi érdekekre „szocializált” diplomaták számának növekedése — még ha nem is képes megszüntetni a nemzeti külpolitikák sokirányú meghatározottságának különbözőségeit — kétségtelenül magával hozta már nemcsak a nyugat-európai államok külpolitikai magatartásának érezhető homogenizálódását, hanem főként azt a gondolkodásmódot, ahogyan a közös információkat használó diplomaták „reflexszerűen” keresik a nemzeti külpolitikák és a nyugat-európai dimenziók közötti kapcsolatokat. A harmadik jellemző a történelmi fejlődés és a jelen állapotok viszonyában kereshető, s valószínűleg ez az EPC legnagyobb eddigi teljesítménye.25 Az Európai Politikai Együttműködés ugyanis egy teljesen új jelenség a modern diplomácia történetében, s ezt az új jelenséget végül is a nyugat-európai integráció termelte ki. Nemcsak arról van szó, hogy az EPC által képviselt külpolitikai együttműködés olyan térségben és olyan államok között jött létre, amelyek mindegyike nagy történelmi hagyományokkal, s a nemzeti függetlenségre, valamint a nemzeti érdekekre felettébb kényes konzerváló mechanizmussal rendelkezett. Sőt, ezek az államok egészen a történelmi közelmúltig véres háborúkat vívtak egymás ellen. Hanem arról is, hogy a térség gazdasági integrációjának színvonalá109
