Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - EK-GAZDASÁG ÉS POLITIKA - Gazdag Ferenc: Külpolitikai integráció Nyugat-Európában (Az Európai Politikai együttműködésről)
az Atlanti Szövetség egész biztonságpolitikai rendszerét felbolygató SDI nem adtak azonban tápot a nyugat-európai pragmatista reményeknek. A kiéleződő és mind gyakoribb biztonságpolitikai viták a NATO-n belül újólag felszínre hozták a tagállamok biztonságpolitikai kiindulópontjai (pl. fenyegetettségérzés, a geostratégiai helyzetkülönbségek, a kis és nagyobb nyugat-európai államok érdekkülönbségei a biztonságpolitikában, nem is említve az NSZK szerepével kapcsolatos el nem ülő találgatásokat) közti különbségeket, amelyeknek eredménye részint a NATO-n belüli újratöm- bösödés, részint pedig a bilaterális együttműködések (például a francia— nyugatnémet kooperáció) felerősödése lett. Azok a tervezetek, amelyek a nyugat-európai együttműködés gyors kiterjesztését javasolták a biztonságpolitika területére is (például az 1981-es Genscher—Colombo-terv, majd az Európai Parlamentben az ún. Haagerup-jelentés vitája, aztán a 80-as évek elejétől a Nyugat-Európai Unió revitalizálásának folyamata), mindeddig érdemi eredmény nélkül maradtak. Ugyancsak hiányoznak a jelek arra vonatkozóan, hogy a Gorbacsov irányította szovjet külpolitika kezdeményezései érdemben befolyásolnák az EPC reagálásait. Az az eddigiekből is eléggé nyilvánvaló, hogy a mindenkori stratégiai helyzet alakulása meghatározó szerepet játszott és játszik az európai régió fejlődésében, így a közösségek egészének külpolitikájában is. De azt is látni kell, hogy ugyanezen hatások nagyon eltérő válaszokat váltanak ki az egyes államokban. A nagypolitikák állandó jelenléte és a kisállamok velük kapcsolatos reakciói a nyugat-európai integrációt nagyon érzékennyé tették a nemzetközi környezet mozgására. Részben itt leli magyarázatát, hogy a nemzetközi válsághelyzetek gyakran szolgáltak az integrációs mechanizmus elakadó szekerének továbblendítőiként. A nukleáris korszak általában, és az ennek nevében megfogalmazott stratégiák nem kedveznek azonban egy ténylegesen integrált nyugat-európai védelem létrehozásának. A NATO jelenleg minden politikai erő számára helyettesíthetetlen szövetségi keret, a stratégiai egyensúly megléte pedig hosszú távon biztosítja a status quot. Bármilyen jelentős változás ezt az egyensúlyt bontaná meg, s ebben keresendő az oka a nyugat-európai kormányok néha szinte érthetetlen konzervativizmusának, tekintet nélkül politikai színezetükre. Ugyanez magyarázza, hogy egy nyugat-európai szintű, autonóm, intézményesített új erő megjelenése bizonyos félelmeket gerjeszt az „ellenőrizhetetlen” -szupranacionalizmust illetően. Tehát a biztonságpolitika terén az integráció gyakorlati megfontolásokból is eléggé kizárt. Ezt fejezi ki az Akta azon formulája, hogy a tagállamok csak a biztonság gazdasági és politikai aspektusaiban készek álláspontjaikat összehangolni. A belátható jövő107
