Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)

a torinói pártkongresszuson elfogadott pártprogram26 fejti ki. Eszerint „történelmileg megerősödött különbözőségek vannak a szocializmus és a kommunizmus között, ahogyan ez utóbbi megvalósult mindenütt, ahol a kommunista pártok vannak hatalmon”. Az olasz szocialisták programja szerint a kelet-európai országokban „a hatalmat a pártban és az államban létrejött bürokratikus oligarchia összpontosítja”, ami „ellentmond a munkás- és szocialista mozgalom alapját képező egyenlőség és felszabadítás eszméinek”. A program támadja a „létező szocializmus” országait az emberi jogok megnyirbálásáért, és kifejezi szolidaritását az „emberarcú szocializmusért” küzdő belső ellenzékkel. A szocialisták eme bírálatához társul az a szándék, hogy elősegítsék „a tekintélyuralmi rendszer evolúciójának folyamatait” és a „korlátozott szuverenitás” elvének és gyakorlatának megszüntetését.

„Nem illuzórikus az a gondolat — állapítja meg a program —, hogy a gazdasági helyzet fokozatos javulása és a Nyugattal való kapcsolatok erősödése elősegítheti a liberalizálódási folyamatokat Kelet-Európa országaiban”. Az OSZP szerint nem szabad lebecsülni azt a jelentős hatást, amelyet „a Nyugat fokozódó demokratikusa és szocialista jellegű átalakulása gyakorolhat a létező szocializmus evolúciójára”.

Azzal, hogy Craxi és az OSZP a 80-as évek első harmadában egyértelműen bebizonyította szövetségesi elkötelezettségét és hűségét, egyúttal megnövelte lehetőségét is egy új olasz „keleti politika” megvalósítására.

Craxi kormányfői tevékenységének első éve egybeesett az amerikai— szovjet kapcsolatok — és ezzel együtt a kelet—nyugati kapcsolatok — mélypontra zuhanásával. Az „eurorakéták” befogadása és a Reagannal 1983 őszén folytatott megbeszélései után Craxi biztosítottnak látta a hátteret ahhoz, hogy — a kedvezőtlen nemzetközi körülmények ellenére — valóságos fordulatot vigyen végbe Olaszország „keleti politikájában”. E törekvés jegyében zajlottak le látogatásai Magyarországon, az NDK-ban és Lengyelországban. Ezzel Craxi csatlakozott a többi nyugat-európai középhatalom vezetői (Mitterrand, Thatcher és Kohl) azon törekvéséhez, hogy a másik szövetségi rendszer kisebb országaival történő kapcsolatfejlesztés révén növeljék a kis és közepes országok autonómiáját a „szuperhatalmakkal” szemben, és fenntartsák a kelet—nyugati kapcsolatoknak a helsinki folyamat eredményeként elért szintjét akkor is, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatait súlyos problémák terhelték.

Craxi magyarországi és NDK-beli látogatása után, az OSZP Országos Tanácsának ülésén nyíltan beszélt pártja „keleti politikájának” másik fő céljáról: „A kis nyitások talán elhintik a keleti monolitikus tömbben az általunk kívánatosnak tartott liberalizálódás magvait.”27 Ugyanezt a gondolatot fejti ki bővebben az OSZP folyóiratában megjelent cikkében;

98