Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)

„Amikor Európáról beszélünk, sohasem felejtjük el a másik Európát, azokat az európai népeket, amelyek Keleten élnek, amelyeknek ismerjük problémáit, szenvedéseit, szükségleteit és lehetőségeit. A dialógus és az együttműködés politikáját ajánljuk, mégha gyakran tudjuk is, hogy ez ütközik a szabadságról vallott elképzeléseinkkel és azzal a kötelezettségünkkel, hogy védelmezzük az emberi jogokat. Mégis ebbe az irányba mozgunk, azzal a meggyőződéssel, hogy nincs más alternatíva és hogy talán a nyugalom, a békés együttélés, a kereskedelmi kapcsolatok fejlődése és a kis nyitások hosszú távon elhinthetik a monolitikus keleti tömbben a liberalizálódás magvait. . .”28

Gorbacsov hatalomra jutása és a reagani politika merevségének enyhülése igazolta Craxi „keleti politikáját”, és jelentősen megkönnyítette annak folytatását. Bizonyos mértékig e politika elismerését is jelentette, hogy a nyugati kormányfők közül Gorbacsov elsőként Craxit fogadta 1985 májusában. E tárgyalásokon a nemzetközi kérdések közül még dominált a fegyverkezési kérdésekben fennálló nézeteltérés, de a látogatás pozitív impulzust adott a párbeszédhez, továbbá a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez.

1985 novemberében, az első Gorbacsov—Reagan találkozó után Craxi jogos büszkeséggel méltatta Olaszország kezdeményező szerepét az enyhülési folyamatban: „Nyitva tartottuk dialógusunkat Kelet-Európáva), hozzájárulva az új nemzetközi légkör létrejöttéhez. Végül is megelőlegezett bizalmunk megalapozottnak bizonyult.”29

Az OSZP örömmel üdvözölte a „gorbacsovi fordulatot”, ugyanakkor gyakran ad hangot kételyeinek és bírálatának a Szovjetunióban végbemenő reformfolyamatok gyorsaságát és alaposságát illetően. Ezt tükrözte Craxinak a párt rimini kongresszusán elhangzott alábbi megállapítása: „Egy új folyamat vette kezdetét a Szovjetunióban. Megérdemli, hogy figyelemmel kísérjük és bátorítsuk, bármilyenek is legyenek ellentmondásai és az az ellenállás, amelybe ütközik. A szovjet társadalom nem léphet új fejlődési szakaszba, ha nem nyit a hatékony reformok felé, egy olyan rendszerben, amely túlságosan bürokratikus ahhoz, hogy hatékony legyen, és túlságosan monolitikus ahhoz, hogy demokratikus legyen. . . Mi a magunk részéről kerestük a dialógust Keleten, szélesítettük a kapcsolatok körét, és megmutattuk a jövő perspektíváit.”30

Ugyanezen a pártkongresszuson Gianni Baget Bozzo, az OSZP vezetésébe beválasztott katolikus pap üdvözölte a Szovjetunióban végbemenő változásokat, és szorgalmazta, hogy Itália legyen támasza a Szovjetunióval való kapcsolatfejlesztésnek. Ennek alátámasztására kifejtette, hogy „a jobboldal túlsúlya Nyugat-Európában kapcsolatban van a szovjet rend99