Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)
novemberében, kormányának újjáalakulása alkalmából elmondott parlamenti beszédében elismerte a PFSZ jogát a fegyveres harcra, sőt a palesztin harcosokat saját kedvenc történelmi hőseihez, az olasz nemzeti újjászületés, a Risorgimento hőseihez hasonlította. Ez az állásfoglalása nemcsak az olasz—izraeli lobby, hanem Izrael hivatalos tiltakozását is kiváltotta. Ez utóbbit a kormány elhárította. Az 1986 áprilisában Líbia ellen intézett amerikai légitámadást — az olasz közvélemény túlnyomó többségéhez hasonlóan — a szocialisták is elitélték. „A terrorizmust, bármennyire vulkánikus is, nem lehet katonai eszközökkel kiirtani. Az egyetlen fegyver a gazdaságilag alátámasztott politikai elkötelezettség a terrorizmust támogató országokkal szemben... A retorzió joga, még ha a »jogos örvédelem« tetszetős jelszavával támasztják is alá, végül is nem talál igazi támogatásra Európában.”20 A Lampedusára kilőtt líbiai rakéták újabb eltolódást okoztak a Craxi- kormány közel-keleti politikájában, ezúttal ellentétes irányba: megerősítették a szövetségesekkel való együttműködés szükségességének gondolatát a terrorizmus elleni harcban és az ország déli határainak védelme érdekében. Ezt tükrözte, hogy Craxi 1986 májusi találkozóján Reagannel nagyobb megértést tanúsított az amerikai álláspont iránt, és a korábbinál fokozottabb olasz részvételt ígért a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. Ugyanakkor kifejtette, hogy a terrorizmust nem lehet katonai akciókkal felszámolni, és nem mutatott hajlandóságot a Líbiával fennálló gazdasági kapcsolatok szűkítésére, amely ország olajexportja révén Olaszország első számú kereskedelmi partnere a harmadik világban. Feltehető, hogy az amerikai nyomásnak is szerepe volt abban, hogy a Craxi-kormány a lampedusai incidens után csökkentette az olasz fővárosban dolgozó líbiai diplomaták számát, valamint a Líbiában dolgozó olasz szakértők létszámát is. Az olasz közvélemény politikai közérzetét súlyosan befolyásoló események a szocialisták körében is felélénkítették a vitát Olaszország mediterrán politikájáról, „középhatalmi státusának” lehetőségeiről és korlátáiról, valamint a déli szárny védelmi helyzetéről. Bár az 1987 áprilisában megtartott pártkongresszust a belpolitikai kérdések dominálták, a külpolitikai kérdések közül talán a mediterrán térség iránt volt a legnagyobb érdeklődés. Ezt mutatja, hogy a rimini kongresszus „Béke és biztonság a mediterrán térségben” címmel külön határozatot fogadott el.21 Az általában jól tájékozott Panorama című hetilap tudni véli, hogy Craxi tuniszi weekend-jei során gyakran találkozik Arafattal és más palesztin vezetőkkel. Az Arafattal és Husszein jordán királlyal folytatott konzultációk eredményeként született Craxi 1988 áprilisában elhangzott javaslata, hogy az Európai Közösség által küldött rendfenntartó csapatok 96
