Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)
Az OSZP külpolitikai állásfoglalásait a vizsgált időszakban az is jellemezte, hogy koalíciós partnereinél erősebben hangsúlyozták Olaszország nemzeti érdekeit. Roberto Aliboni, az Olasz Külügyi Intézet tudományos igazgatója azonban találóan mutat rá e „nacionalizmus” korlátáira: „Craxinak bizonyára van nacionalista vénája, de ez meglehetősen másodlagos jelentőségű. Mindig felülkerekedik benne a politikai ösztön, amely biztosítja, hogy a szövetségi prioritások ne menjenek feledésbe.”3 Az olasz szocialisták és az Egyesült Államok A 80-as évek elején az OSZP legfőbb külpolitikai törekvése az volt, hogy atlantista-europeista elkötelezettségének bizonyításával is előkészítse a talajt Craxi kormányfői kinevezéséhez. E törekvés legfontosabb konkrét megnyilvánulásaiként az OSZP támogatta a közép-hatótávolságú rakéták olaszországi telepítéséről szóló NATO-döntést (1979), majd 1982 nyarán a libanoni békefenntartó erőkben való olasz részvételt. Az „atlantista vonal orgiája az OSZP-ben”, ahogy ezt Santoro nevezi már idézett tanulmányában, egybeesett a reagani konzervativizmus hatalomra jutásával az Egyesült Államokban és az amerikai—szovjet kapcsolatok mélypontra süllyedésével. Olaszország fő szövetségesével kapcsolatos politikájában Craxi mindenekelőtt arra törekedett, hogy megszüntesse a kereszténydemokraták hagyományos primátusát az olasz—amerikai kapcsolatokban. Ezt megkönnyítette, hogy a kereszténydemokratáknak a kommunistákkal való együttműködése a 70-es évek második felében kivívta az Egyesült Államok nemtetszését és gyanakvását elsőszámú olasz szövetségesével szemben. A köztársaságpárti Spadolini sikeres kormányfői tevékenysége is azt sugallta az amerikai vezetésnek, hogy szakítani kell a kereszténydemokraták addigi egyoldalú favorizálásával. Craxi és az olasz szocialisták washingtoni szalonképességét növelték az olasz kormányfő találkozói Ronald Reagannel. Craxi első, 1983 novemberi washingtoni látogatásakor még az ismerkedésen volt a hangsúly. Ezt több találkozó követte a fejlett tőkés országok vezetőinek különböző ösz- szejövetelein. Craxi második, 1985 márciusi egyesült államokbeli látogatásakor már személyes jóbarátként üdvözölték egymást. Ezt a barátságot erősítette meg az olasz kormányfőnek az amerikai Kongresszus két házának együttes ülésén elmondott beszéde, amelyben Craxi csaknem teljes támogatásáról biztosította a reagani politikát az olyan fő kérdésekben, mint az eurorakéták telepítése, az űrfegyverkezés és a nemzetközi terrorizmus. 9U
