Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 5. szám - Varga Csaba: Magyarország Európában vagy Magyarországon Európa?

tiltakozna, hanem ugyanígy nem értene egyet ezzel a lépéssel az NSZK vagy éppen az amerikai vezetés sem.

Ezt tudomásul kell venni, éppúgy, mint 1956-ban. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ebben az irányban nem kell tovább gondolkodni és különböző politikai lépéseket tenni. A magyar semlegesség alapkérdése a biztonság, s ebben a katonai tényező. Távlatban, de nem túl messze biztos megoldást kínálna egy európai leszerelés, amely folyamat keretében Magyarországról minél előbb kivonnák az idegen csapatokat. Az is elképzelhető, nem teljesen illúzió, hogy a szovjet csapatok távozása hamarább kezdődik meg egyoldalú lépések keretében, mint a két katonai tömb leszerelési folyamata, s ezzel nyerhetnénk akár öt-tíz évet is. Az a kérdés ebből a szempontból, hogy Magyarország számára milyen mértékben van szükség, s milyen mértékben nincs szükség a szovjet csapatok jelenlétére? Az egyik kérdés a katonai erőegyensúly Európában. A megoldás egy reális egyensúlyi stratégia keretében történő csapatcsökkentés és kivonás lehet. A másik kérdésről az elmúlt hónapokban nagy viták zajlottak: valóban létezik-e román katonai fenyegetés? Ezzel valamilyen mértékben számolnia kell a külpolitikának. A Magyar Néppárt nem emelne az ellen kifogást, ha a hazatérő szovjet csapatok kis időre megállnának Debrecen környékén. Van egy harmadik belpolitikai vonatkozása is ennek, méghozzá az a kérdés: kinek a kezében vannak ma a fegyverek Magyarországon? A pártállam honvédsége, rendőrsége kezében. A fegyverek többsége valószínűleg nem a reformerek, hanem az ellenérdekeltek kezében van. Ha ennyi fegyver van a fundamentalisták kezében, létezik-e velük szemben fegyveres ellensúly? Tartok tőle, hogy minimális. Meggyőződésem azonban, hogy a fundamentalisták számára elég kemény fegyelmező erő a szovjet csapatok jelenléte. Pontosan tudják, hogy egy belső politikai, katonai konfliktus esetén ezek a fegyverek feltehetőleg nem maradnának semlegesek.

Magyarország tehát ebben a geostratégiai és politikai helyzetben nem léphet ki a Varsói Szerződésből, még a többpártrendszer viszonyai között sem, akkor sem, ha koalíciós kormány alakul. Csak gyorsíthatja, radikalizálhatja a folyamatokat. Aktuális, reális törekéseinknek arra kell irányulnia, hogyan lehet megreformálni a Varsói Szerződést, mint katonai és poütikai szövetségi rendszert. A magyar külpolitika ma már jó nyomon jár, amikor azt követeli, hogy a Varsói Szerződés elsősorban katonai szövetség legyen, ne pedig politikai. Továbbá el kell fogadtatni azt az elvet, hogy a Varsói Szerződés tagsága nem jelentheti azt, hogy bármelyik ország életébe be lehet avatkozni. A Varsói Szerződésben a budapesti és a prágai effektus többé nem ismétlődhet meg. Ezek a magyar külpolitika nagyon jó törekvései, ezeket a különböző pártok is támogatják, de az ellenzéki pártok e téren is nagyobb nyilvánosságot és a különböző tárgyalásokon szakértői minőségben való részvételt igényelnek.

Ami a konkrét gyakorlati lépéseket illeti, nagyon fontos lenne az el nem kötelezettség vagy egy relatív semlegesség elérése érdekében, ha nem csupán állami szintre korlátozódnának a kapcsolatok, hanem abban próbálnánk átütő sikert elérni, hogy kihasználjuk a többpártrendszer adta sokkal gazdagabb kapcsolatépítési lehetőségeket. E tekintetben a magyar külpolitikának aktívabbá kell válnia, segíteni kellene a pártkapcsolatok minden szintű kiépítését. Azokban az országokban és azokon a fórumokon, ahol ma Európa jövője eldől, havonta legalább egyszer küldöttségekkel, szakér53