Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 5. szám - Ravasz Károly: Lehetséges-e a független külpolitika?

Melyek hát az alapvető nemzeti érdekeink?- A magyar nemzet fizikai fennmaradása (amit nemcsak háború, hanem a gazda­sági és ezekkel összefüggő morális és életviteli körülmények által okozott demográ­fiai helyzet is fenyeget).- A nemzeti identitás fenntartása a határainkon belül és kívül élő magyarságban, az ehhez szükséges kulturális autonómia.- A nemzeti önrendelkezés saját határainkon belül.- A gazdaság leépülésének visszájára fordítása, a gazdaság korszerűsítése, az élet- színvonalban Európa utolérése, az ehhez szükséges pénzügyi, oktatási stb. feltételek biztosítása. Hogyan szolgálhatja ezt a magyar külpolitika? Legelőször is, azoknak a külső feltételeknek a számbavételével, amelyek ehhez szükségesek, majd biztosításukkal. A felsorolt alapvető érdekek annyira összefüggnek egymással, hogy nem szükséges, de nem is lenne lehetséges velük külön-külön foglal­kozni. A magyar társadalomban nagyjából konszenzus alakult ki abban, hogy a politikai pluralizmus mellett a tulajdonformák és az ideológiák pluralizmusára elengedhetet­len szükség van ahhoz, hogy a válságból kijuthassunk. A közelmúltig erre nem volt le­hetőség a szövetségi rendszerünkön belül. Egyesek ugyan vitatják, hogy elmentünk-e mindig a lehetőség határáig, de arra azért vannak bizonyítékok, hogy nemcsak a hazai - oktrojált - politikai hatalom ellenállása, vagy nemakarása állított korlátokat. De ha ez így van, akkor csak két esetben lehet ebben az irányban haladnunk. Ha megszűnt, illetve megszűnik a szövetségi rendszer bénító hatása, vagy ha a szövetségi rendszeren kívülre kerülünk. Mindkét esetnek van több alváltozata. Márpedig a választott irány­ba való haladás szabadsága a számbaveendő külső feltételek legelsőbbike. Ma úgy látszik, hogy a Szovjetunió, amely maga is a radikális reformok útjára lé­pett, nem akar, konzervatív szövetségeseink pedig nem tudnak bennünket megakadá­lyozni abban, hogy magunk válasszuk meg az általunk követendő utat. Ez kétségkívül így van ma, amikor új politikánk még a deklarációk szintjén van. De nem ütközünk-e akadályokba a megvalósítás során? Ezek kétfélék lehetnek: szándékos akadályozás, károkozás és beavatkozás, vagy a korábban vállalt kötelezettségeink számonkérése. Ez a kétféle magatartás nem is válik el egymástól élesen, hiszen a szándékosság a kö­telezettségek szigorú értelmezésében is jelentkezhet. Milyen kötelezettségekre gon­dolok, a teljesség igénye nélkül? A Varsói Szerződésben vállalt, teherbíró képessé­günket és ésszerű védelmi érdekeinket meghaladó vagy azoktól eltérő terhek, idegen csapatok állomásoztatása, a KGST-ben vállalt szakosodási, kooperációs, áruszállítási, árazási kötelezettségek, meg nem térülő vagy erőnket meghaladó beruházások külföl­dön, politikai motivációjú segélynyújtás, mozgásterünket beszűkítő egyeztetési kötele­zettség mások és a nemzetközi szervezetek irányában folytatott politikánkban. Mind­ez párosulhat a velünk szemben vállalt kötelezettségek nemteljesítésével. És akkor még nem utaltam a beavatkozás szélsőséges módozataira. Nem célom falra festeni az ördögöt. Természetesen a túlélés feltétele, hogy hatá­rozottan haladjunk előre a politikai és gazdasági reformok útján. De számolunk-e az itt csak példaként felsorolt akadályok lehetőségével? Mit teszünk az elhárításukért? 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom