Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Ravasz Károly: Lehetséges-e a független külpolitika?
RAVASZ KÁROLY Lehetséges-e független külpolitika? Most, amikor e sorokat papírra vetem, 1989 június elején a világpolitikai helyzet átrendeződésének folyamata megy végbe. Utána vagyunk a NATO - a kelet-nyugati kapcsolatokba új hangsúlyokat vivő - csúcsértekezletének és Bush elnök nagy jelentőségű mainzi beszédének, a népi küldöttek első kongresszusának a Szovjetunióban, a pekingi Tienammen-téri tragédiának, amelynek hatásai a kínai bel- és külpolitikára egyelőre felmérhetetlenek, a lengyelországi választások első fordulójának, és előtte állunk a Bonnban aláírandó szovjet-NSZK nyilatkozatnak, amely Genscher alkancel- lár és külügyminiszter Budapesten elejtett célzásai szerint fordulatot hoz az európai biztonsági rendszerben, a kis- és középhatalmak státusának és szerepének elismerésében. Az okkal vagy ok nélkül ,jaltai"-nak nevezett, a második világháborút követő csaknem fél évszázados korszakról tudjuk, hogy véget ért vagy a végét járja, de csak többé-kevésbé megalapozott jóslások vannak arról, hogy mi lép, mi léphet a helyébe.1 Ilyen időpontban nem hálás feladat magyar külpolitikai programot felvázolni. Igaz, a világot mozgató erők állandó mozgásban vannak, lezárt korszakokkal csak a történészeknek adatik foglalkozni, és ők sem lehetnek biztosak abban, hogy napfényre kerülő újabb dokumentumok vagy leletek nem rendítik-e meg ítéletüket, nem is szólva arról, hogy az objektivitásra leginkább törekvő történész se lehet mentes az ítéletét, a milliónyi tény közti válogatását befolyásoló szubjektív és környezeti hatásoktól. A kül- politikus, az őt szolgáló diplomata, a külpolitikai analíziseket készítő kutató vagy publicista azonban mindig körül- és előre tekint, számára a múlt nem lezárt időszak, hanem egy folyamat szakasza, amely a jelenben és a jövőben folytatódik, és amelyben nem elégséges felismernie az uralkodó trendvonalakat, hanem azt kell megítélnie, hogy ezek lineárisan folytatódnak-e, elhajolnak vagy esetleg ellentétes trendekbe váltanak-e át. Ez nyugodtabb időkben sem könnyű feladat, amikor a világpolitika állóvíznek tűnik, amelynek csak a felületét fordrozzák hullámok, hogy ne lenne hát pokolian nehéz egy olyan időszakban, amikor a - gyakran váratlan - események kergetik egymást. Ma már közhely, hogy korszakváltásban élünk, és hogy az új korszak mit hoz, arról csak sejtéseink lehetnek. Bizonyos tendenciák kirajzolódnak, de a kortárs perspektívája sohasem lehet az, mint a retrospektív szemlélőé. Egy új európai biztonsági rendszerben milyen korlátozó tényezőkkel találja szem1) A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a tanulmány megírása és a korrektúra (1989. december) közti félévben történt eseményeket, értelemszerűen, nem sorolhatta fel, de ezek véleménye szerint mondanivalójának lényegét nem befolyásolták, hanem inkább igazolták és megerősítették. 33
