Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Hardi Péter: Elnökválasztás az Egyesült Államokban -1988
mert republikánus. Különösen jól bizonyítja ezt a megállapítást az 1988- as elnökválasztás nagyszámú ún. megosztott szavazata. Ezen az amerikai politikai zsargon azt érti, hogy pl. a demokrata választójegyzéken szereplő személy republikánus elnökjelöltre, de demokrata kongresszusi, ill. helyi állami jelöltre szavaz. Ennek köszönhető, hogy bár Bush győzött, a demokraták növelhették mind képviselőházi, mind szenátusi helyeik számát. Vagyis a párthűséget egyáltalán nem veszik komolyan; nem pártpolitikára, hanem személyekre szavaznak: olyan személyekre, akik meglátásuk szerint jobban képviselik helyi, személyes ügyeiket és érdekeiket vagy akit alkalmasabbnak tartanak az ország vezetőjének. Az előző gondolatmenetet folytatva, újabb tanulságot szűrhetünk le. Ha a helyi ügyeknek és a szűkebb, szervezett érdekeknek megnő a jelentőségük, akkor megnehezül országos támogatást szerezni a jelölteknek: kevés olyan személy akad, aki a helyi ügyeket képes mindenki számára elfogadhatóaknak prezentálni. Épp ezért nő meg a mindenkit foglalkoztató erkölcsi kérdések vagy erkölcsi választásként is értékelhető ügyek jelentősége, s ezért szerezhet előnyt az a jelölt, aki képes jelképekben kifejezni saját elkötelezettségeit. A direkt beszéd szűk választókörzethez szól, parókiális. A jelképes beszéd megfoghatatlanabb, de mindenki számára elfogadhatóan értelmehzető; mert kevesebb, több vetíthető belé. Ez lehetett Reagan titka; ez lehet az előnye (a statisztikailag kimutatható kézzelfoghatóságon kívül) az országosan ismert névnek is, főleg a kampányok elején: Akit egy nemzet ismer (hacsak névről is), kevésbé tűnik provinciálisnak — még ha az is —, mint akit csak egy állam — még ha nem is az. Busht jobban ismerték, országos hivatalából — ő volt az inkább elfogadható. Van még egy fontos tanulság: a média nyilvánosságának a szerepe. Ma már a választási folyamatnak is elválaszthatatlan része a tévé: ha tetszik, ha nem, együtt kell vele élni. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államokban a tévé jelentősen befolyásolja az elnökválasztást. Szerepe van a vitatémák, az ügyek kiválasztásában, meghatározásában; fontos tényező a választók véleményének befolyásolásában, sőt kialakításában. A folyamatos közvéleménykutatások kondicionálják a választót, követendő példát állítanak a számára. Ez a média hatásának veszélye is: szűk értelmiségi kör értékeit, politikai és erkölcsi ítéleteit országos fontosságúvá tudja kivetíteni, s eltorzítja a kampányt. Ugyanakkor fölvetődik a kérdés: vajon nem arról van-e szó, hogy a média döntései (mit prezentáljon, mivel foglalkozzon stb.) egyszerűen a valóságban zajló folyamatokra, eseményekre való reagálások? Vagyishogy fordítva kell szemlélni a helyzetet: Nem a tévé vagy a sajtó dönti el, hogy mi a fontos, hanem a tévé és a sajtó a fontos dolgokra összpontosít. Az 1988-as kampány nem győzött 27
