Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Hardi Péter: Elnökválasztás az Egyesült Államokban -1988
jelölések sorsát; ebben a döntő szerepet a nyílt jelölőgyűlés és a nyilvános előválasztási rendszer játssza. Nos, az előválasztási szisztéma és az állandó publicitás kifejezetten kedvez a negatív kampányoknak. Az előválasztások során mindkét pártban azt igyekeznek bebizonyítani a jelöltek, hogy ők a legalkalmasabbak, s ennek egyik kézenfekvő lehetősége kimutatni a riválisokról, hogy azok alkalmatlanok. Ez a vetélkedés szinte elkerülhetetlenül szüli a vájkálást a jelöltek múltjában, viselt dolgaikban, ami a médiának is kitűnő lehetőség szenzációk prezentálására. így lesz a jellem a választási harc egyik fő kérdése. Az 1988-as kampány ennek iskolapéldája volt, különösen a demokrata előválasztási folyamat során (gondoljunk csak a Gary Hart és Joseph Biden körüli botrányokra). Kinagyítja a jelöltek hibáit; egyes tulajdonságaikat kiragadja a személyiség teljességéből, összefüggéseiből és azt aránytalanul eltorzítja. Kétségtelen, hogy ennek a folyamatnak lehetnek előnyei is. A nyílt jelölőgyűlések és a teljes nyilvánosság lehetővé teszi, hogy sokféle választókörzet, sokféle ügy szerepeljen. Valóban segít abban, hogy alkalmatlan, netán kétes jellemű vagy korrupt hátterű jelöltek ne is induljanak vagy lelepleződjenek. A választási folyamattal foglalkozó legújabb tanulmányok egyike egyenesen odáig megy el, hogy kimondja: az elnöki hivatal betöltője az eszményített nemzeti értékek emberi megtestesítője is, ezért mérvadóak a jelölt személyes tulajdonságai. Erkölcsi példát, a köz számára hitelességet, integritást ad. A további hátrányok között viszont feltétlenül megemlítendő, hogy mindegyik jelölt figyelmét eltereli saját programjának világos, pozitív kifejtéséről. Ez főleg azért káros, mert háttérbe szoríthatja a jelöltek előnyös tulajdonságait, elfedheti valódi képességeiket, ahogyan ez, megítélésem szerint, ebben a kampányban is történt. Nem osztom azokat a véleményeket, amelyek szerint Amerika szégyene, hogy ez a két jelölt maradt fenn a rostán. S nem azért nem osztom, mert a tévében, a vitákban látottak győztek meg. Azok alapján inkább hajlanék a pesszimistáknak igazat adni. (A két elnökjelölti és egy alelnökjelölti vitában toronymagasan a legjobb benyomást Lloyd Bentsen keltette; alkalmasabbnak tűnt az elnöki posztra az elnökjelölteknél.) Azért nem osztom az említett véleményeket, mert ismerem a két jelölt politikai múltját, eredményeit, és valamelyest a mindezekből kibogozható nézetrendszerét. Ezek alapján egyik jelöltnek sem voltak rosszabb minősítései, mint jónéhány korábbi amerikai elnöknek, nem is szólva arról a Reaganról, akiből a tények és statisztikai adatok alapján mégsem lett rossz elnök. ■* 25
