Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Hardi Péter: Elnökválasztás az Egyesült Államokban -1988
Az abortusz, a halálbüntetés, a börtönbeli eltávozás stb. ügyeit lehet a szélsőséges liberalizmus-fővonalbeli konzervativizmus ellentéteként is prezentálni — de nem szükségszerűen. Dukakis kormányzói gyakorlatát lehet szélsőséges New Deal-politikaként értelmezni — de megintcsak nem szükségszerűen. Bush elérte, hogy Dukakist néhány állásfoglalása és döntése alapján minden ügyben szélsőségesként állítsa be. Természetesen felvethető a kérdés: ki és hogyan dönti el, mi a szélsőséges? A szociológiai felméréseken és a statisztikákon illetve közvéleménykutatásokon kívül itt bizony a politikai ösztön dönt. Bush ösztöne jobb volt. (Az átlagamerikait jelképező vidéki amerikaiak között aratta Bush a legnagyobb arányú győzelmet: 58:42 %-ban! S ami szintén nem meglepő: az amerikaiak többségét kitevő középosztálybeliek 53 %-a szintén Bushra szavazott. Ami viszont meglepő: a fizikai dolgozók 49 %-a is rá voksolt, noha ők — a kékgallérosok — hagyományosan demokrata beállítottságúak.) Dukakis nem tudott jól védekezni. Nem tudta bizonyítani, mi minden tartozik a magánszféra erkölcsi döntései közé, s hol kezdődik a politikailag fontos pozíció. A választók nem lelkipásztort választanak, hanem politikust, akinek — ha ez a választási kampány során nem is derült ki — gazdasági, biztonságpolitikai, kül- és kereskedelempolitikai kérdésekben kell döntenie, akinek a törvényhozással és a bürokráciával kell megküzdenie. Lehet, hogy minderre valóban George Bush lesz alkalmasabb. Hogy ezt a választók a kampányból kellő biztonsággal meg tudták ítélni, azt több mint kétlem. Sőt, azt sem hiszem, hogy a kampány alapján megállapíthatták volna, vajon ez a két jelölt a legalkalmaasbb-e arra, hogy közülük válasszák ki a világ vezető hatalmának az elnökét. Beszélgetéseim során visszatérő kérdésként tették fel európaiak és amerikaiak egyaránt: tényleg ez a két ember a legjobb jelölt? Mi több, egyes amerikai kollégáim szinte bocsánatkérően győzködtek: nehogy azt higgyem, éppen ez a két ember a legalkalmasabb a magas hivatalra. ★ Régen vitatott kérdés az Egyesült Államokban a jelölés folyamata. Ennek váratlanságai és furcsa hatásai az 1968—1972 közötti, a jelölési rendszer jelentős reformját előkészítő időszaktól kezdve méginkább jelentkeznek. Az amerikai társadalom állandóan és — történelmi mércével mérve — meglehetősen gyorsan változik. Az átfogó intézményi reformok e gyors változások következményei; ugyanakkor sokszor nehezen kiszámítható hatásokkal járnak. Ma már nem a pártok nagyrészt kulisszák mögötti politikai gépezete és a jelölő konvenció praktikája dönti el a párt24
