Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Hardi Péter: Elnökválasztás az Egyesült Államokban -1988
minológiával: az élethez való jog és a választáshoz való jog vitája. Az élethez való jog: a (főleg vallási meggyőződésből) rendkívül militáns abortusz-ellenes csoportok jelszava, akik szerint minden abortusz gyilkosság, s ezért államilag be kell tiltani. A választás joga: a liberális és (az ugyancsak militáns) feminista csoportok jelszava, akik szerint az érintett egyén szuverén joga saját jövőjéről dönteni, s nem vethető alá központi intézkedésnek. [Csak az érdekesség kedvéért: Bush a halálbüntetés mellett és az abortusz ellen lépett fel; Dukakis épp fordítva.] Mint utaltam rá, a Horton-ügy nem számított sokat a választói döntésben. A környezetvédelem sem, illetve a hirdetés nem volt hatásos: azok, akik környezetvédőknek tartották magukat a választás utáni közvéleménykutatások során, többségükben (58:41 % arányban) Dukakisra szavaztak. Viszont minden harmadik interjúalany az abortusz-kérdést említette döntését befolyásoló kulcstémaként; s mindenki, akinek ez döntő volt, Bushra szavazott. Minden negyedik választó a kábítószer-problémát nevezte meg a legfontosabb ügynek, amellyel szembe kell nézni — köztük azonban a Bushra és a Dukakisra szavazók egyformán oszlottak meg. Egyelőre ennyit a statisztikából. (Az adatokat az ABC-TV News programnak közvetlenül a választás után 21 000 szavazóval készített interjús közvéleménykutatásából merítettem.) Számomra ezekből az adatokból nem az az érdekes, hogy a kampányt uraló ügyek mennyire vagy mennyire nem befolyásolták a választói magatartást. Nekem a kérdések tartalma számít. Akár azért, mert szakemberek ezeket vélték fontosaknak, akár mert ezek bizonyultak fontosaknak. Sok minden ugyanis közös ezekben. Elsősorban az, amiről nem szólnak: egyik sem ún. nagypolitikai kérdés (az egyetlen kivétel a környezetvédelem lehet, de az sem az itt prezentált helyi problémaként). Egyik sem érinti a nemzetbiztonságot, a külpolitikát, a szövetségesi elkötelezettséget. Egyik sem foglalkozik a gazdaságpolitikával, a munkanélküliséggel, a szerkezetváltással, a farmhelyzettel. Egyik sem tűnik közvetlenül pártkérdésnek, amire világosan eltérő válasza van a republikánusoknak és a demokratáknak. Közös bennük viszont, hogy közvetlen közösségi és személyes ügyek, amelyek sokszor csak egyéni erkölcsi értékítéletek alapján dönthetők el. Ezek, s nem pártállás, nem is politikai programok határozták meg a választást. Ez a kijelentés azonban finomítást igényel. Az Egyesült Államokban mindkét pártnak van egy törzstagsága, amelyik választási helyzettől és jelölttől többé-kevésbé függetlenül mindig ugyanarra a pártra szavaz. Ez a törzstagság a republikánus párt esetében a párt konzervatív szárnyát és a főáramlatú köztársaságpártiakat (amilyenek az ún. déli republikánusok) tömöríti; a demokrata párt eseté22
