Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Békési B. Béla - Dálya László - Enyedi Sándor - R. Süle Andrea: A romániai magyar kisebbség
Nemzetiségi Statútum szövege, amely jogszabály egyébként - formálisan - továbbra is érvényben van, de a gyakorlatban nem érvényesül. Részletesebb szabályozást az alacsonyabb jogszabályok csak néhány jelentéktelen ponton nyújtanak (például a néptanácsok szervezetéről szóló 57/1968. számú, illetve a 28/1978. számú nevelés- és oktatásügyi törvény). A jogi szabályozásnak az 1940-es évek végétől szűkülő kerete egy változó, de irányzatában a kisebbségek számára mind kevesebb lehetőséget biztosító politikai feltételrendszerbe illeszkedik. A pártdokumentumok - amelyek az utóbbi évtizedekben mindinkább a párt főtitkárának megnyilatkozásait jelentik - meghatározó szerepet játszanak a társadalmi és állami lét minden területén, így a jogi-politikai viszonyokban is. Az 1970-es évek elejétől a kisebbségek helyzetének súlyosbodását mutatja a nyíltan diszkriminatív törvények megjelenése. Dyen jogszabály az államtanács 225/1974. számú december 6-i törvényerejű rendelete, amely megtiltja, hogy román állampolgár elsőfokú rokonain (gyermekein, szülein, testvérein és házastársán) kívül bármely más idegen állampolgárt elszállásoljon. Az elszállásolási rendelet főként a kisebbségieket sújtja, de közülük is - számarányuk miatt - leginkább a magyarokat. Nyilvánvaló célja a magyarországiakkal - és általában a kisebbségek anyanemzetével - való személyes kapcsolatok korlátozása. A jogszabály etnikai diszkriminatív jellegét még inkább bizonyítja a 372/1976. számú, november 9-én kelt módosítás, amely szerint Romániában lakhellyel rendelező „bármilyen rokonaiknál“ megszállhatnak külföldi, de „román származású személyek“. Minden kisebbséget érintő jogszabály a román Államtanácsnak az oktatási intézmények szervezeti felépítéséről szóló 273/1973. számú, május 13-i törvényerejű rendelete. Eszerint azokban „a községekben, amelyekben az együtt élő nemzetiségek nyelvén oktató“ általános iskolák működnek, illetve az „együtt élő nemzetiségek nyelvén oktató líceumokban“ - a tanulók számától függetlenül - román tanítási nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kell szervezni. Ugyanez a rendelet azt is megszabja, hogy az általános iskolák osztályainak létszáma legalább 25 fős, a líceumi osztályoké pedig 35 fő legyen; ennél kisebb létszámú osztályok működéséhez a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztérium külön jóváhagyása szükséges. Ez a megfogalmazás értelemszerűen a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató intézményeket sújtja. Az 1960-as évek végén - elsősorban nemzetközi politikai tényezők (mindenekelőtt a csehszlovákiai események és a Jugoszláviában lezajlott föderalizációs viták) hatására - a román hatóságok engedélyezték néhány új nemzetiségi intézmény, szervezet létrejöttét. Köztük kezdetben különösen ígéretesnek tűnt a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának működése, amely - a hasonló nevű német tanáccsal együtt - a kormányzat által kinevezett tagokkal érdekképviseleti szervként alakult meg. A tanács az első években, a várakozásnak megfelelően, fontos - a nemzetiségeket valóban érintő - kérdéseket is megvitatott. Történetében azonban 1971-ben fordulat következett be, ezt követően ugyanis három éven át nem hívták 27
