Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Békési B. Béla - Dálya László - Enyedi Sándor - R. Süle Andrea: A romániai magyar kisebbség
dókban történő önkéntes kivándorlással - huszita menekültek, székelyek - folyamatosan gyarapodott. Megjegyezzük, hogy az 1980-as években román részről új származási teória jelent meg, amely dilettáns szinten, nyilvánvaló politikai céllal azt igyekezett bizonyítani, hogy a csángók elmagyarosodott románok. A minden tudományos alapot nélkülöző elmélet nem titkolt célja a csángók „visszarománosításának“ igazolása. A csángóság történetének legbiztatóbb szakasza - a sokévszázados elnyomatás és magárahagyottság után - a II. világháborút követően kezdődött, Romániában a csángókat is a magyar nemzetiség részeként kezelték. így az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, Bákóban (Bacáu) magyar nyelvű tanítóképzőt létesítettek. A csángók köréből kikerült papok magyarul gyóntattak, a templomokban megjelent a magyar szó. A Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodákat nyithatott és megszervezhette a csángók érdekképviseletét. A sajnálatosan rövid pozitív periódust azonban az 1950-es évek közepétől a minden képzeletet felülmúlóan erőszakos, Európában példa nélkül álló asszimilációs intézkedések követték. A magyar iskolákat, óvodákat bezárták, a templomokban tilos az „ördög nyelvén“ beszélni. A magyar öníudatú csángókat nyilvántartják, üldözik, megfélemlítik. Tilos a magyarországiakkal, sőt az erdélyi magyarokkal való bármilyen kapcsolatteremtés. A Magyarországról érkezőket az út mentén felállított rendőrposztok megállítják és visszafordítják. Az erdélyi magyarok csak állandó ellenőrzés mellett juthatnak be a csángó falvakba. Az eredmény: a moldvai csángóság, amely az évszázados magárahagyottság közepette is mindmáig magyarnak vallotta magát, a XX. század végére a teljes asszimiláció küszöbére került. A II. világháborút követő népszámlálási adatokból (I. táblázat) kiderül, hogy - a világháború, illetve a következményei által előidézett 1940-1948 közötti népességcsökkenést követően - Romániában a népesség száma a vizsgált időszak egészében rendkívül dinamikusan növekedett. 1948 és 1977 között ugyanis a román nemzetiségű lakosság lélekszáma 41,3 százalékkal, a nem román nemzetiségűeké viszont csupán 3,4 százalékkal növekedett.7 A romániai magyarság lélekszáma - az 1977-es népszámlálás adatait figyelembe véve - 1918 óta, vagyis amióta kisebbségi sorban él, még a két világháborút követő emigrációs veszteségei ellenére sem csökkent. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert a II. világháborút közvetlenül követő években mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű lakos hagyta el Romániát.8 Az 1948 óta eltelt időszakot vizsgálva szembetűnő, hogy a magyarság számának 11,4 százalékos növekedése még a harmadát sem éri el Románia 35,8 százalékos népesség növekedési ütemének, és alig haladja meg a románság növekedési ütemének egynegyed részét. A romániai magyarság lélekszámának 1948-1956 közötti 10 százalékot meghaladó növekedése a következő két évtizedben - a statisztika szerint - annak ellenére megtorpant, hogy az ország népességnövekedése továbbra is 19
