Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vastagh Pál: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton:V.F.Li(szerk.): Burzsoá pártok és a politikai harc Kelet országaiban

között? melyek a politikai ellenzék kialakulásának sajátosságai?

— végezetül részletesen is foglalkoznak a polgári pártok ideológiai, politikai platformjával, annak változásaival a politikai harc függvényében.

Kiindulópontként a szerzői kollektíva tagjai lényegileg elutasítják a nyugati politológiában és szociológiában általánossá vált feltételezést, miszerint a politikai pártok problematikája a fejlődő országokban elsősorban mint a politikai intézményesülés konfliktusa létezik, ami úgy értelmezendő, hogy a társadalmi ellentmondások helyébe a politikai intézményesülésből származó ellentéteket állítják. Ebből adódóan a pártok tipizálásában sem azok szociális tartalmát tartják alapvetőnek. A tömeg, az elit, a kollektív párt, vagy az oligarchikus, tradicionális valamint a modern pártok közötti elhatárolásban ez egyértelműen kifejezésre jut.

Ezzel ellentétben a kötet szerzői a pártszervezetek elemzésében meghatározó jelentőségűnek az adott társadalom rétegződését, annak mobilitását tartják. A fejlődő országok társadalmi szerkezetét általában véve három fő szociális csoport alkotja, a dolgozó osztályok és rétegek, a kizsákmányolok különböző csoportjai (a burzsoázia, a földesúri réteg, a törzsi-nemzetiségi arisztokrácia, a bürokrata irányító elit stb.) és a jelentős számarányt képviselő ún. középrétegek. Az utóbbi 10-15 esztendőben az iparosodás, az urbanizáció hatására átalakulóban van a fejlődő országok társadalmi struktúrája is. Ez érezteti hatását a burzsoá jellegű társadalmi csoportok átrétegeződésében, ami főként az ipari burzsoázia jelentőségének, súlyának növekedésében mutatkozik meg. A pártszerkezet természetesen nem követi mechanikusan a társadalom tagozódását, hiszen azt számos más tényező is befolyásolja, amelyek sorában főként az etnikai, törzsi, vallási elem hatása emelendő ki, és meghatározó az adott politikai rendszer jellege is. Ezt a szemléletmódot követve, a pártok társadalmi bázisát alapul véve csoportosították a kutatók a Kelet és Ázsia országaiban működő pártokat:

a) A burzsoázia jobboldali, nacionalista pártjai és szervezetei, a nagy- és középbirtokosok antidemokratikus társadalmi orientációt képviselő pártjai (például a Golkar Indonéziában; a Kataib Libanonban; a Demokratikus Egyenlőség Pártja Dél-Koreában; az Egyenlőség Párt Törökországban; a Szövetségi Párt Malajziában stb.).

b) A nemzeti burzsoázia mérsékelten nacionalista pártjai. Politikai programjaikban az állami szektor erősítéséért, a gazdaság szabályozásáért, a külföldi tőke tevékenységének ellenőrzéséért lépnek fel. Általában véve a viszonyok polgári demokratikus átalakulásának szükségességét hirdetik, a politikai rendszer alapvonásainak a pluralizmust, a parlamenti-képviseleti rendszert tekintik (például a Nemzeti Kongresszus Párt Indiában; a Demokratikus Liga Bangladesben; a Népi Cselekvés Párt Szingapúrban stb.).

c) A kispolgári szocializmus átmeneti platformján álló, radikális nemzeti pártok, amelyek a vezető társadalmi erő jellegétől függően vagy a szocialista orientáció törekvéseit képviselik, vagy a kapitalista termelési viszonyok kialakulását segítik elő (például a Burmái Szocialista Program Pártja; az Arab Újjászületés Pártja Szíriában; a Nem175