Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 5. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER KÉRDÉSEIBŐL - Barbi Balázs: Afrikai Egységszervezet (A negyedszázados fejlődés ellentmondásai)
múlt, úgy a jelenkor feltételei sem kedveznek ahhoz, hogy az e kontinensen lévő államok és népek döntő többsége egyenjogú partnere legyen a nemzetek közössége más tagjainak. Az első kérdés, amely választ vár, hogy milyen feltételek között váltak függetlenné a gyarmatok? (Nem az a kérdés, hogy időszerű volt-e a függőségi területek felszabadítása, életképesek voltak-e az új államok, mint erre az adott időszakban a status quo-1 fenntartani kívánók szívesen utaltak. Az életképességről az érintett országok egyenként és együttesen is fennmaradásuk révén bizonyságot adtak. A kérdés ehelyett arra vonatkozik, hogy a belső feltételek oldaláról miként állhatták meg helyüket az afrikai államok a nemzetközi kapcsolatokban?) Az AESZ létrehozásának körülményei Bár az afrikai ..öntudatra ébredés” más függőségi területekhez képest megkésve bontakozott ki, már a dekolonizáció folyamatának — afrikai — kezdetét megelőzően sor került olyan csoportok, mozgalmak és ennek megfelelően eszmék kialakítására, amelyek a kontinens tömegeinek felrázására és helyzetük orvoslására törekedtek. A földrész e téren mutatkozó „elmaradottságát” tükrözte, hogy e mozgalmak kibontakozása nem is magán a kontinensen, hanem — mint Libéria példája igazolja — Észak-Amerikában és a gyarmati anyaországokban kezdődött meg. További jellegzetességként említhetem, hogy bár találhatunk példákat arra, hogy egyes mozgalmak és politikusok egy-egy gyarmathoz kötődve fejtették ki tevékenységüket, az afrikai állapotok módosítását célzó törekvések többsége a kontinens egészére vonatkozóan tartalmazott utalásokat. Lényegében már a kezdeti szakaszban alkotó elemet jelentett a de- kolonizációs küzdelemben a pánafrikanizmus néven ismertté vált és általánosan képviselt eszmeként elfogadott politikai-ideológiai nézet.4 A pánafrikanizmus kérdésével részletesen itt nem foglalkozhatom, de a tanulmány szempontjából említést érdemel, hogy a hasonlóan gondolkodó afrikaiak az első világháború után szélesítették ki együttműködésüket. Ebben az időszakban bontakoztatta ki tevékenységét a Pánaf- rikai Kongresszus, a fekete gondolkodók és az afrikai változásokért küzdők első nemzetközi szervezete. A kongresszus kezdetben az amerikai fekete értelmiségiek befolyása alatt állt, de ötödik, (1945 októberi manchesteri) értekezletükön már olyan nevekkel találkozhattunk az aktív résztvevők listáján, mint Kwame Nkrumah és Jomo Kenyatta. A vezetés és irányítás átkerült az ő kezükbe.5 137
