Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Tabajdi Csaba: Az új szovjet külpolitikai koncepció (1985-1987)
reformfolyamat haladása azt példázza, hogy milliárdnál is nagyobb lélekszámú országban is lehetséges — a stabilitást, a biztonságot veszélyeztető következmények nélkül — a szocializmus alapvető, radikális megújulása. A szovjet külpolitika átértékelését kétségkívül elősegítette az is, hogy mind nyilvánvalóbbá vált: a szocialista orientációjú és más haladó fejlődő országok jelenthetnek ugyan bizonyos politikai támaszt a Szovjetunió és a szocialista országok számára, de alapvető gazdasági feladataik megoldásának tartós hiánya miatt egyre fokozódó anyagi, pénzügyi segítséget várnak, elsődlegesen a Szovjetuniótól. A regionális konfliktusokkal szembenéző fejlődő országok katonai eszközökkel sem tudták tartósan megszilárdítani helyzetüket (Mozambik, Angola, kambodzsai probléma stb.). Az SZKP vezetésének belső és nemzetközi okokból egyaránt megkülönböztetett figyelmet kellett fordítania az afganisztáni fegyveres elkötelezettségből fakadó terhek enyhítésére, a probléma megnyugtató politikai rendezésére. II. A Szovjetunió mindezekre a kihívásokra világhatalmi és nemzetközi kommunista mozgalmi szerepvállalásának optimalizálására tett kísérlettel válaszolt. Már az SZKP XXVII. kongresszusát megelőzően körvonalazódott egy intenzív típusú külpolitikai szemléletmód és cselekvés az államközi kapcsolatokban és a kommunista mozgalomban egyaránt. E módosulások a szovjet kommunisták legfőbb fórumán következetes, részleteiben is szervesen összefüggő, szinte minden lényeges kérdésre kiterjedő koncepcióvá érlelődtek. E koncepció azóta is folyamatosan gazdagodik, mind teljesebbé válik. Az intenzív külpolitikai gondolkodás lényege abban jelölhető meg, hogy a Szovjetunió szakít az előző időszakok, többek között a hetvenes évek második felének azzal a felfogásával, hogy a szocializmus térhódítása földrajzilag is extenzív jelenség. Az elmúlt években megfigyelhető volt az alapvető külpolitikai célok racionalizálásának, a nemzetközi eszköztár bővítésének igénye, újfajta cselekvési stílus meghonosítása. Tapasztalható a szovjet külpolitika egyfajta „társadalmasítása”, vagyis az államközi kapcsolatok mellé erőteljesebben társulnak a társadalmi és más szervezetek érintkezései is. Az új külpolitikai gondolkodást az határozza meg, hogy a belső és külső folyamatok kölcsönviszonyában lényeges módosulások történtek, sőt a korábbi időszakhoz képest megváltoztak a prioritások. A jelenlegi szovjet vezetés egyértelműen a belső feladatoknak, az ország gazdasági, társadalmi megújításának, a radikális reform kibontakozásának, a gazdaság korszerűsítésének, a szovjet társadalom mélyreható demokratizálásának ad elsőbbséget. Ez azt jelenti, hogy az extenzív térnyerést feltételező ko53
