Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Erdélyi András: A szovjet-német megnemtámadási szerződés létrejöttének körülményei
lőtt szovjet felfogás alapvető megváltozása. Ebben a szovjet vezető azt mondotta, hogy „A második, a tengelyhatalmak ellen folyó világháború, az első világháborútól eltérően, kezdettől fogva fasisztaellenes, felszabadító háború jellegét öltötte.. ”27 Abban az időben Sztálin e beszéde talán az antifasiszta koalíció fenntartásának elősegítését szolgálta. Az akkori események sodrásában ennek az állásfoglalásnak az elméleti és gyakorlati jelentősége nem domborodhatott ki. A Sztálin által hangoztatott minőségileg új tétel ugyanis egy sor további következtetésre is kellett volna hogy vezessen, amely azonban a korabeli szovjetunióbeli viszonyok között nem történhetett meg. A megnemtámadási szerződésről az elmúlt évtizedekben a legkülönbözőbb értékelések láttak napvilágot. Anélkül, hogy megkísérelnénk valamiféle végleges ítéletet mondani ezekről, annyit megállapíthatunk, hogy a Szovjetunió sokat nyert ezzel az egyezménnyel: keresztülhúzta azokat a számításokat, amelyek szovjetellenes tőkés egységfront létrehozására irányultak; megszüntette a Japán és Németország ellen vívandó kétfron- tos háború lidércnyomását; egy sorsdöntő pillanatban lehetővé tette a szovjet állam nemzetközi pozícióinak jelentős megerősítését, fontos stratégiai pontok megszerzését. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy Hitler módosított volna Lengyelországgal kapcsolatos háborús tervein, ha mind Anglia és Franciaország, mind pedig a Szovjetunió részéről bizonytalansággal, mi több, ellenséges magatartással kellett volna számolnia. És ez az egész háború menetét alapvetően befolyásolta volna. A szerződés megítélésénél azt is figyelembe kell venni, hogy Sztálin helytelenül értékelte a fasiszta Németország tevékenységét, lebecsülte a német agressziós szándékokat és bízott a megnemtámadási szerződés hosszabb távú érvényesülésében. A nácizmus, mint ideológia és gyakorlat, ekkor már senkiben sem hagyhatott kétséget mélységesen haladás- és emberellenes mivoltáról, mégis, Sztálin — abbeli igyekezetében, hogy mindenáron megőrizze a békét a Szovjetunió számára és fenntartsa a jó viszonyt az ezt potenciálisan veszélyeztető hitleri Németországgal, továbbá, hogy lehetőség nyíljon mindazoknak az előnyöknek a kiaknázására, amelyek a szovjet—német együttműködés feltételeiből fakadtak —■ nem vett tudomást e szándékokról mert, úgy tűnik, tartósabbnak vélte a szovjet külpolitikának ezt a periódusát, túlbecsülte annak lehetőségeit. Nem használta fel hatékonyan a megnemtámadási szerződés eredményeként rendelkezésére álló több mint másfél esztendőt arra, hogy felkészítse a Szovjetuniót a háborúra. A személyi kultusz körülményei között a szovjet hadvezetést ért súlyos vérveszteségeket azzal tetézte, hogy késedelmesen látott hozzá a Szovjetunió új nyugati határai védelmi rendszerének kiépítéséhez.28 82
