Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Matus János: A szovjet-amerikai kapcsolatok politikai-pszichológiai összetevői

ciók megszüntetésére irányuló őszinte szándékát azzal is kifejezi, hogy' új külpolitikai gondolkodásról beszél. * * * A szovjet—amerikai viszonyt legnagyobb mértékben megterhelő és globális hatásait tekintve is a legjelentősebb tényezővé a fegyverkezési verseny vált, amely bonyolult kölcsönhatásban van az alapvető érdekel­lentétekkel, az egymásról kialakított! hibás percepciókkal, a kölcsönös bi­zalmatlansággal és fenyegetettségi érzéssel. E tényezők egy egymást erő­sítő végtelen körbe kapcsolódva oda vezettek, hogy az állandóan eszkalá­lódó fegyverkezési verseny olyan pusztító képességet hozott létre, amely önmagában végülis a közös veszély érzetét keltette mindkét oldalon. Az egymás elrettentésére és fenyegetésére létrehozott nukleáris potenciál paradox módon oda vezetett, hogy az alapvető érdekközösség a nukleáris háború elkerülésében alakult ki a Szovjetunió és az Egyesült Államok kö­zött. Az 1985-ös genfi csúcstalálkozón a két nagyhatalom vezetői megál­lapodtak abban, hogy a nukleáris háború megengedhetetlen, ilyen hábo­rút nem lehet viselni és ilyen háborúban nem lehet győztes.10 E közös felismerés a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat helyezte a szovjet—amerikai együttműködés középpontjába. A kétoldalú tárgyalá­sokon napirenden vannak más kérdések is — gazdasági és kulturális kapcsolatok, emberi jogok, regionális válságok — amelyekben az előre­haladás nem választható el teljesen egymástól, elsősorban az amerikai fél magatartása miatt, de a fegyverzetkorlátozás problémáját mindkét fél el­különítette a többitől és egyértelműen a legfontosabbnak tekinti. Ez ve­zetett a történelmi jelentőségű INF-megállapodáshoz és teszi lehetővé továbbiak aláírását. A fegyverzetkorlátozási folyamat sikere elsősorban a politikai gon­dolkodástól függ, feltételezi a politikai akarat meglétét mindkét oldalon. Ehhez az kell, hogy a korábban elsősorban katonai erővel elérni kívánt biztonságot, — amely Gorbacsov szavaival a szovjet—amerikai kapcsola­tok központi kérdése a jelenlegi szakaszban11 — mindkét fél komplex módon kezelje és kész legyen átfogó intézkedéseket elfogadni szavatolá­sára. A biztonság alapvetően politikai kérdésként történő kezelését nagy­mértékben megnehezíti a katonai gondolkodás, a fegyveres erők jelenlegi struktúrája és a fegyverzetek jellemzői. Mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok részéről a fegyveres erők egymáshoz viszonyított ará­nya volt évtizedeken keresztül a legfigyelmesebben tanulmányozott kér­dés és ez az a terület, ahol a szembenálló fél lépéseire a leggyorsabban 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom