Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Matus János: A szovjet-amerikai kapcsolatok politikai-pszichológiai összetevői
sát szolgáló képességek létrehozása idézte elő. Ez a tény elsősorban az éles ideológiai szembenállásban tükröződik, amely erőteljesen hatott a katonai szembenállásra, folyamatosan erősítve azt. A Szovjetuniónak, az első szocialista államnak a létrejöttekor az Egyesült Államok a tőkés fejlődés erőteljesen felfelé ívelő szakaszát járta. Olyan veszélyt látott a Szovjetunióban, amely ellen indokoltnak tartotta a megsemmisítésére irányuló katonai lépéseket, ezért csatlakozott az angol, a francia és a japán intervencióhoz. Később, a második világháború után, amikor az Egyesült Államok egyértelműen a tőkés világ vezető hatalmává vált, a Szovjetunióval való szembenállást a saját nemzetbiztonsági érdekein túl úgy is tekintette, mint a tőkés társadalmi rendszer védelmét a „kommunista veszéllyel” szemben. A Szovjetunió viszont az ellene irányuló fegyveres intervencióban történt amerikai részvétel történelmi tapasztalatának birtokában legalább olyan jogosan helyezte az önvédelem szempontjait az Egyesült Államokkal való viszonyának középpontjába. Amikor a két nagyhatalom közötti kölcsönös fe- nyegetettségi érzés kialakulásának gyökereit keressük, akkor a kezdettől fogva meglévő ideológiai szembenállás mellett az említett történelmi tényeket is figyelembe kell vennünk, mivel a belőlük levont tanulságok részei mindkét országban a politikai pszichológiának. Történelmi és ideológiai okok egyaránt szerepet játszottak abban, hogy a biztonság problémája központi helyet kapott a szovjet—amerikai kapcsolatokban. A biztonság egyoldalú felfogása azonban oda vezetett, hogy a katonai tényező került túlsúlyba, állandóan erősítve a fegyverkezési verseny spirálját. A hetvenes évek elejéig-közepéig valamennyi fegyverkezési programban az Egyesült Államok játszott kezdeményező szerepet, törekedve a katonai fölény állandó fenntartására. A Szovjetunió követte e kezdeményezéseket, majd sikerült elérnie a hadászati egyensúlyt. Végső soron ez tette lehetővé a fegyverzetkorlátozás folyamatának megindulását és a későbbi szerződések aláírását. A konfliktus kialakulását elősegítő alapvető tények fontos helyet foglalnak el mindkét ország értékrendszerében, valójában a rendszeridentitás alapjaihoz tartoznak. Ezért nem képzelhető el, hogy bármelyik fél lemond róluk, mert az alapvető érdekeit veszélyeztetné. Egyedüli megoldás a különbözőségek elfogadása és tolerálása, a másik fél alapvető érdekei veszélyeztetésének elkerülése. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nagymértékű különbözőségéből. illetve e különbözőségek túlzásából adódik egy olyan jelenség, amely jellegét tekintve szubjektív, de következményei objektivizálódnak, és tovább súlyosbítják a két ország konfliktusát. Ez a szubjektív jelenség a bizalmatlanság. 56
