Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kollár Nóra: A Szovjetunió Amerika-politikája a 80-as években
hasznosabb, békés területekre (gazdaság, tudomány, technika, kultúra) tevődjön át, s a biztonság az együttműködés kiterjedésével több pilléren nyugodjék. Az új szovjet külpolitikai gondolkodás, az ebből fakadó módszerek és munkastílus változásokat hoztak a szovjet—amerikai viszonyban is. Szovjet részről 1985 óta minőségileg új szovjet—amerikai viszonyról beszélnek és a kapcsolatok alakulására perspektivikusan tekintenek, tehát nemcsak Reagan elnökségének utolsó időszakára gondolnak. A szovjet külpolitikában aktivizálódtak az európai irányok, sajátos okok miatt nőtt a csendes-óceáni térség jelentősége. Ennek következtében a szovjet—amerikai viszony — legalábbis perspektívájában — a nemzetközi kapcsolatok fontos, de nem kizárólagos területe. Ezt az a szovjet törekvés is alátámasztja, hogy a világpolitikába lehetőleg minél több államot vonjanak be. A szovjet külpolitika az új világszemlélet alapján kívánja felszámolni a Szovjetunió elleni lehetséges frontok többségét, megszüntetni a rabbanásveszélyes gócokat (pl. Afganisztán). A szovjet—amerikai kapcsolatok új alapjait Gorbacsov és Reagan 1985. novemberi első genfi csúcstalálkozóján rakta le. Két alternatíva állt előttük: a konfrontáció folytatása vagy a párbeszéd. A párbeszéd melletti döntésben a már említett tényezőkön kívül — megítélésünk szerin — a formálódó új szovjet munkastílus és munkamódszerek is szerepet játszottak. A Szovjetunió figyelembe vette az Egyesült Államok belső helyzetére, erőviszonyaira vonatkozó ismereteit is. Az elnökön és a kormányzaton kívül a szovjet külpolitikai törekvésekbe politikai eszközökkel igyekezett bevonni más erőket is. A szovjet—amerikai viszony alakulásában a döntő kérdés — szovjet vélemény szerint19 — az, hogy milyen Szovjetunióra van szüksége az Egyesült Államoknak. Magas életszínvonallal bíró, aktív külpolitikát folytató és normális államközi kapcsolatokat fenntartó Szovjetunióra, vagy a régire, amelyet 40 éve ismernek és megszoktak. A kérdés jelenleg megválaszolatlan, de kétségtelenül ettől függ a viszony alakulása. Amerikai részről a Szovjetunióra vonatkozó politika formálódik, s a szovjet— amerikai viszony központi kérdéssé vált. Ebből kiindulva hangsúlyozzák szovjet oldalról azt, hogy mindaz, amit a Szovjetunió most tesz, hatást gyakorol majd a kapcsolatok alakulására. Az utóbbi csúcstalálkozókkal kapcsolatban az volt a szovjet tapasztalat, hogy míg korábban a csúcstalálkozókat megelőző három-négy hónapban a kapcsolatok javultak, majd a csúcs után stabilizálódtak, a reagani időszakban a találkozó közeledtével a viszony egyre feszültebbé vált, utána pedig erőteljes rosszabbodás következett be. így volt ez Genf, de főleg Reykjavik után. Ezt az a bázis magyarázza, amely az elnököt a 47
