Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kollár Nóra: A Szovjetunió Amerika-politikája a 80-as években
szonyban aligha várható. Reagan úgy vélte, „az enyhülés olyan egyirányú utca, amely csak a Szovjetuniónak az érdeke”.8 1982 novemberében Brezsnyev halála után az SZKP főtitkárává Andropovot választották. Brezsnyev temetése alkalmával az új főtitkár rövid megbeszélést folytatott Bush amerikai alelnökkel, és ez alkalommal kifejezte a Szovjetunió készségét a kapcsolatok javítására. A jó szándék ellenére is további két évre volt szükség ahhoz, hogy a szovjet—amerikai viszonyban a javulás jelei kezdjenek mutatkozni. A szovjet—amerikai kapcsolatok kritikus éve 1983 volt, amikor a kapcsolatok a mélypontra süllyedtek. Ez a helyzet sajátosan tükröződött az év — témánk szempontjából — leglényegesebb megnyilatkozásaiban. Az egyik ilyen Andrej Gromiko külügyminiszter bonni sajtókonferenciája volt, amelyen kategorikusan elutasította az amerikai elnök által javasolt ún. „nulla” változatot, hangsúlyozva, hogy annak elfogadása egyenlő lenne a hadászati erőegyensúly feladásával. Gromiko „megközelítő” erőegyensúly fennállásáról szólott, s hangsúlyozta, hogy az amerikai javaslat elfogadása azért lehetetlen, mert az csak a Szovjetunió számára lenne „nulla”. „.. .ha megvalósulna az amerikai „nulla változat”, úgy a NATO-nak kétszer annyi hordozóeszköze és háromszor annyi nukleáris töltete lenne, mint nekünk” — hangoztatta Gromiko.9 Reagan elnök 1983. március 23-i televíziós beszéde10 a nemzet biztonságáról több szálon kapcsolódott a Gromiko-sajtókonferenciához. Ennek oka feltehetően nemcsak az, hogy a két vezető a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekről ismertette a véleményét, hanem az is, hogy az érvanyag közös forrásból, a genfi tárgyalásokon elhangzottakból táplálkozott. Mindkét ország vezetői a béke melletti elkötelezettségüket és honvédelmi kötelezettségeiket hangsúlyozták. A gyakorlatban ez a felfogás a fegyverkezés fokozásának újabb szakaszát jelentette. Az SS—20-asokkal kapcsolatos amerikai nulla-megoldás, illetve a NATO 1979-es kettős határozata a közepes hatótávolságú amerikai nukleáris fegyverek nyugat-európai telepítéséről — amelyek a Szovjetunió számára elfogadhatatlanok — kinyilvánított célja az volt, hogy a szovjeteket a tárgyalóasztalhoz kényszerítse. Az amerikaiakat a hagyományos fegyverek terén fennálló szovjet fölény nyugtalanította, amelyet korábban minőséggel ellensúlyoztak. Amerikai szempontból az aggodalmat keltő és a fegyverkezést ösztönző katonai tényezők után rögtön a regionális konfliktusok következtek, — ezek közül főként geostratégiai okokból — mindenekelőtt a közép-amerikai és a Karib-tengeri térség, Kuba, Nicaragua és Grenada, majd Angola, Etiópia és Dél-Jemen, illetve a Perzsa (Arab)-öböl térsége következik, de nem marad ki Afganisztán és Lengyel- ország sem.” Válsághelyzet alakulhat ki, agresszió fenyegethet” — mon41
