Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye

Mindenekelőtt: a XIII. kongresszus beszámolója megerősítette az előző kongresszus stratégiai irányvonalát: „Kína ingadozás nélkül foly­tatja önálló, független, békés külpolitikáját, s a békés egymás mellett élés öt elve alapján a világ valamennyi országával fejleszti baráti, együttmű­ködési kapcsolatait. A világ összes békeszerető államával és népével együtt azon munkálkodik, hogy a nemzetközi helyzet a népek érdekei, a világbéke szempontjából továbbra is kedvezően alakuljon.” A függetlenség és önállóság elve mellett tehát a kongresszus megerő­sítette Kína érdekeltségét a béke megszilárdításában, a leszerelés elő­mozdításában, a nemzetközi kapcsolatok enyhülésében is. Ez logikus kö­vetkezménye annak, hogy Kína hosszútávú belső korszerűsítési prog­ram végrehajtására rendezkedett be. A KB beszámolója hangsúlyozta, hogy a világban „napról-napra erősödik a követelés a fegyverkezési ver­seny és az agresszív terjeszkedés megfékezésére, az igazi leszerelés meg­valósítására és a regionális konfliktusok mielőbbi megoldására”. A be­számoló ebben a szellemben üdvözölte a kelet—nyugati viszony bizonyos fokú enyhülését, s ennek megnyilvánulását: a közepes hatótávolságú ra­kétákról elért szovjet—amerikai elvi megállapodást, de józanul felhívta a figyelmet arra is, hogy a valóságos enyhüléshez még hosszadalmas, szívós erőfeszítések szükségesek. Ugyanakkor a beszámoló rövidre fogott nemzetközi vonatkozású megállapításaiban érzékelhető új hangsúlyok megjelenése is. Míg a ko­rábbi években a kínai külpolitika a békét elsősorban a hegemonizmus el­leni harccal kapcsolta össze, addig a XIII. kongresszus a korunk „vezér­motívumainak” minősített béke és fejlődés között fogalmazott meg új összefüggést.34 E formula jelentheti azt a fölismerést, hogy perspektivikusan a legfej­lettebb, a közepesen fejlett és az elmaradott térségek nem egymás rová­sára, hanem csakis egymásra utáltán haladhatnak kiegyensúlyozottan előre. Jelezheti annak tudatosulását, hogy a relatíve szélesedő Észak— Dél szakadék a jövő súlyos nemzetközi konfliktusainak esélyeit hordozza magában. S utalhat arra is, hogy Kína új kapcsolódási pontokat keres a nemzetközi politikai és a világgazdasági rendszerhez, s ezen belül a fejlő­dő világhoz. A béke és a fejlődés összekapcsolásában tükröződik az a felismerés is, hogy korunkban inkább a kooperativitást, mintsem a szem­benállást szükséges előtérbe helyezni, s Kínának ebben az összefüggő vi­lágban szélesebben és diverzifikáltabban kell nyitnia. A hegemonizmus elleni küzdelem igénye nem tűnt el a kínai külpo­litikai szótárból, de bizonyos fokú háttérbe szorulása azt a gyakorlati ta­pasztalatot hasznosítja, hogy ennek korábbi túlhangsúlyozása hol a kí­26

Next

/
Oldalképek
Tartalom