Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye

Mindenekelőtt: a XIII. kongresszus beszámolója megerősítette az előző kongresszus stratégiai irányvonalát: „Kína ingadozás nélkül folytatja önálló, független, békés külpolitikáját, s a békés egymás mellett élés öt elve alapján a világ valamennyi országával fejleszti baráti, együttműködési kapcsolatait. A világ összes békeszerető államával és népével együtt azon munkálkodik, hogy a nemzetközi helyzet a népek érdekei, a világbéke szempontjából továbbra is kedvezően alakuljon.”

A függetlenség és önállóság elve mellett tehát a kongresszus megerősítette Kína érdekeltségét a béke megszilárdításában, a leszerelés előmozdításában, a nemzetközi kapcsolatok enyhülésében is. Ez logikus következménye annak, hogy Kína hosszútávú belső korszerűsítési program végrehajtására rendezkedett be. A KB beszámolója hangsúlyozta, hogy a világban „napról-napra erősödik a követelés a fegyverkezési verseny és az agresszív terjeszkedés megfékezésére, az igazi leszerelés megvalósítására és a regionális konfliktusok mielőbbi megoldására”. A beszámoló ebben a szellemben üdvözölte a kelet—nyugati viszony bizonyos fokú enyhülését, s ennek megnyilvánulását: a közepes hatótávolságú rakétákról elért szovjet—amerikai elvi megállapodást, de józanul felhívta a figyelmet arra is, hogy a valóságos enyhüléshez még hosszadalmas, szívós erőfeszítések szükségesek.

Ugyanakkor a beszámoló rövidre fogott nemzetközi vonatkozású megállapításaiban érzékelhető új hangsúlyok megjelenése is. Míg a korábbi években a kínai külpolitika a békét elsősorban a hegemonizmus elleni harccal kapcsolta össze, addig a XIII. kongresszus a korunk „vezérmotívumainak” minősített béke és fejlődés között fogalmazott meg új összefüggést.34

E formula jelentheti azt a fölismerést, hogy perspektivikusan a legfejlettebb, a közepesen fejlett és az elmaradott térségek nem egymás rovására, hanem csakis egymásra utáltán haladhatnak kiegyensúlyozottan előre. Jelezheti annak tudatosulását, hogy a relatíve szélesedő Észak— Dél szakadék a jövő súlyos nemzetközi konfliktusainak esélyeit hordozza magában. S utalhat arra is, hogy Kína új kapcsolódási pontokat keres a nemzetközi politikai és a világgazdasági rendszerhez, s ezen belül a fejlődő világhoz. A béke és a fejlődés összekapcsolásában tükröződik az a felismerés is, hogy korunkban inkább a kooperativitást, mintsem a szembenállást szükséges előtérbe helyezni, s Kínának ebben az összefüggő világban szélesebben és diverzifikáltabban kell nyitnia.

A hegemonizmus elleni küzdelem igénye nem tűnt el a kínai külpolitikai szótárból, de bizonyos fokú háttérbe szorulása azt a gyakorlati tapasztalatot hasznosítja, hogy ennek korábbi túlhangsúlyozása hol a kí26